Szolnok

2022.09.24. 06:55

Kétszáz kiló kecsegével gyarapodik a Tisza állománya

Kétszáz kiló jelölt kecsegét enged szabadon a Tiszába szombaton, a Tiszai Hal Napján a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KTVHESZ). A látványtelepítés a Tiszai Hal Napja programsorozat egyik közkedvelt elemének számít.

Kovács Berta

Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com

Donkó Pétertől, a szövetség ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a mostanival együtt ez évben összesen hatszáz kiló kecsegével gyarapítják a folyó halállományát. A telepítésekkel azt szeretnék elérni, hogy a halfaj újra horgászhatóvá váljon, a jelenleg ugyanis nem fogható státuszban van.

A korábbi években a KTVHESZ részéről már volt ilyen próbálkozás, állományfelmérési eredményekkel megerősítve, ám a halászati hatóság nem engedélyezte, hogy ez az őshonos halfaj fogható legyen.

Tavaly azonban a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) is felkarolta e kezdeményezést és a területi horgászszervezetekkel együttműködve indított egy telepítési, állományfelmérési programot a Tiszán és a Dunán. Első lépésben idén ősztől 3 éven át rendszeres kísérleti, állománynövelő telepítések történnek megfelelő nagyságot elért, jelölt példányok mozaikszerű, a őszi-tavaszi ciklusú kihelyezésével. E projektben elsőként Szolnoknál, a Tiszai Hal Napján gyerekek és a horgászverseny résztvevőinek közreműködésével helyeznek a vízbe körülbelül 450 példányt.

A betelepített kecsegék hátúszója mögött, az izomzatba egy sárga színű haljelet rögzítenek, melynek egyik oldalán a MOHOSZ felirat, másik oldalán pedig az egyedi sorszám látható.

A MOHOSZ kérése, hogy ha egy horgász ilyen jelölt példány fog ki, jegyezze fel a sorszámot, ha megoldható, fotót is mellékelve, a hal testhosszát, a vízterület nevét és víztérkódját a fogás pontos helyének megjelölésével, és a halat mielőbb kíméletesen engedje vissza a vízbe. Az adatokat a fotót pedig juttassák el a MOHOSZ-hoz.

Ha sikerül bizonyítani a faj megfelelő állományát, aminek kapcsán rendszeresen végeznek monitorozó halászatot is, első lépésben, legkésőbb 2025-től, az éves dunai vagy tiszai területi jeggyel rendelkező horgászok évente 2 darab, 60 centiméter feletti példányt vihetnek majd haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában