Alkotás

2022.09.11. 15:30

Újságpapírt újrahasznosítva varázsol kosarakat és tárolókat az öcsödi Tóthné Rebeka

Papírcsíkokból fon különleges használati tárgyakat és díszeket az öcsödi Tóthné Rebeka. Az Új Néplap régi számait, illetve az egyéb újságokat szálirányban hét-nyolc centiméterenként felvágja, az alkotásnak csak a képzelet szab határt. Sok egyéb mellett állat alakú tárolók, fali kulcstartók is sorakoztak a portékái között.

P. Pusztai Nóra

Tóthné Rebeka a hagyományőrző egyesület tagjaként vett részt a szolnoki Civil Kavalkádon Fotó: Kiss János

– Amikor nyugdíjba mentem, engem is hívtak a helyi papírfonó szakkörbe. Akkor derült ki, hogy tudok fonni, ez körülbelül öt éve volt – mesélte a kezdetekről Tóthné Rebeka, aki előtte mindenféle kézimunkát kipróbált. 

– Amit a három gyermek, a háztartás és a munka engedett, azt megtanultam, így például a hímzést, a csipkeverést, a horgolást, a makramét és a kötést. Aztán újabb hobbit kerestem, így kötöttem ki a papírfonás mellett – emelte ki. 

Mivel édesapja font és seprűt is kötött, a nagymamája pedig szívesen varrt, úgy véli, az akkor látottak elraktározódtak, így lehet, hogy ilyen könnyen megszerette a kézimunka ezen formáját. – Ha meglátok valamit, akár például az interneten, megpróbálom megvalósítani. Nagy álmom volt ez a kanyargós minta – mutatta a nemrégiben készült kosarat. – Úgy kísérleteztem ki a formát, hogy damilt fűztem bele, ezért nem törik meg a papírcsík. A napokban kiállításokon is járt ez a darab – tette hozzá büszkén. 

A munka az újságpapír csíkozásával kezdődik, jó alapanyagnak bizonyultak az Új Néplap régi számai is. Száz pálcát egy óra alatt teker fel, majd egy kosárka elkészítése további egy órát vesz igénybe. 

– Az alap a papírcsík, az oldalakat szálirányban hét-nyolc centiméter szélesen kell felszabdalni, ezt vékony pálcára tekerem fel negyvenöt fokos szögben, csak a végét ragasztom le, majd jöhet a festés a kitalált minta szerint. A fonás után következik a keményítés, majd a lakkozás és díszítés – magyarázta. 

Az alkotásnak csak a képzelet szab határt, a pálcákat addig tekergeti, a mintákhoz szükséges negyedeket, ötödöket addig számolja, míg ki nem alakítja, amit tervezett. A tyúk és kakas, illetve az egyéb kis állatokat ábrázoló tárolók igen népszerűek, ráadásul az elmúlt öt év tapasztalata alapján vannak olyan tartósak, mint a vesszőből készült fajták. 

– A malac egy éve debütált – emelte fel a standjáról. 

– Mindenki arra használja, amire éppen szüksége van. Lehet benne zsebkendő, tollak és ceruzák, a mesefigurásokat például a kisiskolások kedvelik. A kézművesvásárok száma lassan csökken, így Rebeka nekiállhat az adventi koszorúk készítésének. 

Erre az évre új adventi­koszorú-formát találtam ki. Még nem készült el a prototípus, de félkör alakú lesz, csillagokkal

– utalt a következő hónapok munkáira. 

Elmondása szerint bár a papír is természetes alapanyag, mégsem olyan ismert és elismert, mint például a szalma vagy a vessző. 

– A papírfonás újszerű, alig egy évtizedes hagyománya van. Sokkal kreatívabbnak érzem, mint a hímzést vagy a csipkeverést, ott szabott a határ. Itt még menet közben is változtathatok az eredeti terveken. Nem mellesleg egynémely mozdulat még arra is emlékeztet, amikor gyermekkorunkban a bálamadzagból fontunk – mesélte Rebeka.

Egyre nehezebb az alapanyagok beszerzése, de segítenek neki

Öcsödön az ismerősök és barátok is gyűjtik a papírfonóknak az alapanyagot. 

– Az egyik kézművesvásáron hozott nekem egy házaspár néhány kupaccal, azt mondták, nincs szívük kitenni a kuka mellé, mert látják, milyen szépségek készülhetnek belőle, így nekem adták, egy részét már fel is használtam – mesélte Tóthné Rebeka. A papírcsíkokat lakkal kezeli, ezért vizes szivaccsal könnyen tisztítható, így válik tartóssá az elkészített darab.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában