Jászkunság

2022.10.25. 19:55

Tizenhat zsák telt meg hulladékkal, és számos lerakót fotókkal jelentettek az illetékeseknek - videóval

Természetvédelmi akciót szervezett Vadász Zsolt, a Trabant-expedíció vezetője. A három megyén átívelő kezdeményezés célja, hogy lokalizálják az illegális szemétlerakókat, ezeket jelentve lépjenek fel az eltakaríttatásuk érdekében. A kisebb telepeket maguk a résztvevők számolták fel.

P. Pusztai Nóra

Az önkéntesek kétszázötven kilométert autóztak

Forrás: Beküldött fotó

Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő szemétszedő akciót és GPS-pont keresőversenyt hirdetett a Trabant-expedíció. A kezdeményezéshez a Füzesabonyi Természetbarát Egyesület is csatlakozott. Előzményként említhető, hogy az első ilyen jellegű akciót még 2018-ban szervezték a Tisza-tó környékén, akkor a szolnoki vízügyi igazgatóság engedélyével szedték a szemetet. 

– Jelenleg három kategóriát hirdettünk, az offroad mellett a résztvevők családi autókkal is nekiindulhattak a távnak. A szakasz látványosságokat is érintett. Eger térségét, a Bükki Nemzeti Park és a Tisza-tó környékének takarítását tűztük ki célul – mondta Vadász Zsolt, a Trabant-expedíció vezetője. 

A versenyzők kétszázötven kilométert autóztak, a nap folyamán tizenhat nagy zsák szemetet szedtek össze, és több illegális lerakót fotókkal jelentettek.

Közreműködő partnerként a tiszafüredi NHSZ Tisza Nonprofit Kft. segített az összegyűjtött hulladék elszállításában. 

Az ilyen típusú kezdeményezés szervezése a járvány időszakában hirdetett kijárási korlátozásokig nyúlik vissza. Akkoriban ugyanis szemétszedő akciókat nem lehetett szervezni, de kirándulás, sportolás, versenyzés céljából a szabadban tartózkodhattak az emberek.

– Összegyűjtöttem a szakaszon azokat a pontokat, ahol illegális szemétlerakók vannak, ezeket keresték fel a résztvevők, fotózták, majd jelentették az applikáción keresztül. Az egésznek az a lényege, hogy felkeltsük az önkormányzatok figyelmét. Ha egy illető lefotóz egy szeméthalmot, annak nem sok következménye van, viszont ha ötvenen teszik ugyanezt, a több száz feltöltött bejegyzés hamar cselekvésre készteti az illetékeseket – fejtette ki.

Majd elmesélt egy hasonló esetet, mely bizonyítja az alapelvet. 

– Tavaly például az 5-ös főút mellett találtunk Trabanttal megszüntethetetlen szeméthalmot, lefotóztuk, egy applikáción keresztül jelöltük a helyét, rövid időn belül többen megtettük ezt. Két hónapra rá már sárga mellényesektől pezsgett a vidék, a takarítás után kitáblázták és bekamerázták a területet, ami azóta tiszta maradt – elevenítette fel Vadász Zsolt. 

A három megyét érintő szemétszedő akciót közös piknikezéssel zárták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában