Fejlesztés

2022.10.16. 13:08

Tovább fejlesztik a sportpályát Kengyelen

Különféle eszközöket vásároltak, és az öltözőt is felújították.

Molnár-Révész Erika

Focikaput is vettek, mutatja Gál József polgármester

Fotó: Mészáros János

Különböző sporteszközöket, labdákat, illetve focikapukat vásárolt nemrég a Kengyel Községi Önkormányzat Sportegyesület a Magyar Falu Program kétmillió forintos támogatásából

Emellett elkészült az öltöző épületének felújítása is, a Belügyminisztérium húszmillió forintos pályázatának segítségével. 

A munkálatok során felújították a tetőt, a külső és belső burkolatokat, emellett korszerűsítették a vizesblokkokat. Az önkormányzat az elnyert összeget három és fél millió forintos önerővel egészítette ki, továbbá saját forrásból cserélték ki a nyílászárókat is. 

– Korábban ugyan már működött a településünkön sportegyesület, de úgy tudtunk ismét bekapcsolódni a Bozsik-programba, hogy újat alapítottunk. Nagy volt ugyanis a gyerekek részéről az igény arra, hogy folytatódjon az utánpótlás-nevelés. 

Az alapvető cél az, hogy a gyermekek sportolási lehetősége biztosított legyen Kengyelen. Jelenleg mintegy ötven fiatal vesz részt a programban – tájékoztatta lapunkat Gál József polgármester. 

Címkék#fejlesztés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában