Együttműködés

2022.11.29. 19:56

12 nemzet vett részt a szolnoki békeműveleti kiképzésen

Az elmúlt hét végén záróvizsgával, majd az oklevelek átadásával befejeződött a Szolnokon települt MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK) által szervezett 6. Békeműveleti Együttműködési Tanfolyam (Peace Support Operation Cooperation Course – PSOCC). A két hetes képzésen összesen tizenkét nemzet dolgozott együtt.

Mészáros Géza

A kurzus hallgatói kéthetes intenzív képzésben részesültek, immáron jelölhetik őket nemzetközi békemissziókba

Forrás: MH BTKK

Fotó: Beküldött fotó

Az Azerbajdzsán, Bulgária, Egyiptom, Észak-Macedónia, Horvátország, Maldív-szigetek, Pakisztán, Szlovákia, Thaiföld által delegált 16 külföldi hallgató – köztük hölgyek is – mellett 7 magyar katona vett részt a képzésen. A magyar instruktori csoport munkáját Bosznia-Hercegovinából, Finnországból, Horvátországból, illetve Szlovákiából érkezett oktatók segítették.

A képzés célja az volt, hogy a résztvevők képesek legyenek kapcsolatot kialakítani, illetve fenntartani kormányzati és nem kormányzati szervekkel. Továbbá információkat gyűjteni, azokat jelentés formájában az elöljáró, valamint az információt elemzők részére megküldeni, a hagyományos összekötő tiszti feladatokat végrehajtani.

A felkészülők alapvető ismereteket szerezhettek az ENSZ integrált-, valamint a NATO átfogó megközelítéséről a békeműveletekhez. A hallgatók megismerték a különböző tárgyalási és együttműködési technikákat, a humanitárius segítségnyújtás szabályait, a média kezelésének, valamint a különböző kormányzati és nem kormányzati szervekkel, szervezetekkel történő együttműködésnek az alapjait. Az elméletben megszerzett tudást szituációs gyakorlatokban alkalmazhatták.

A fiktív válságövezetben zajlott helyzet szerint a helyi imámnál, a polgármesternél, a rendőrfőnöknél és helyettesénél, illetve a falu vezetőjénél tettek látogatást, amely során azt is gyakorolhatták, hogyan kell alkalmazni egy nyelvi segítő közreműködését.

A tanfolyam végén egy kétnapos zárógyakorlat keretében kellett számot adniuk felkészültségükről, a korábbi helyszínek mellett nemzetközi szervezetek – egyebek mellett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, illetve az ENSZ menekültügyi főbiztosa – képviselőivel tárgyaltak egy, a közeljövőben végrehajtandó, menekülteket érintő hazatelepítésről, valamint önkormányzati választásról. A tárgyalások végén az elöljárónak jelentettek a tervezett feladatokról.

A zárórendezvényen Kiss Róbert ezredes, központparancsnok beszédében kiemelte, hogy a missziók jellege sokat változott az elmúlt évek során: – A katonai eszközök önmagukban már nem elegendőek ahhoz, hogy a jelenkor válságait kezelni lehessen. Rendőri, katonai és civil szereplők szoros együttműködésére van szükség egy adott küldetés teljesítéséhez – hangsúlyozta.

Az MH Kiber- és Információs Műveleti Központtól érkezett Barkóczy Dávid főhadnagy nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodva hagyta el Szolnokot – Azt gondolom, hogy napjaink biztonsági kihívásokkal teli környezetében rendkívül fontos olyan nemzetközi szakemberek képzése, akik együttesen komplex feladatok megoldására képesek. Számomra ezért volt óriási élmény, hogy különféle nemzetek szakembereivel dolgozhattam együtt – mondta.

Az Egyiptomból érkezett Manar Adel Fathy Mohammed Ashmawy százados számára az egyik legfontosabb, amiről a tanfolyam során sokat tanult, az az együttműködés a katonai, rendőri, civil, kormányzati és nem kormányzati szervekkel:

 – Katonaként ma már bármilyen ENSZ-misszióba vezényelhetnek, ahol a Szolnokon megszerzett tudást mindenképpen hasznosítani fogom – vélekedett az egyiptomi hallgató.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában