2022.11.08. 10:23
Megyei szakemberek érdemelték ki az Év Állatvédő Állatorvosa díjat
Az Év Állatvédő Állatorvosa díjban részesült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei kormányhivatal két munkatársa.
Forrás: Állatorvosok az Állatvédelemért Országos Alapítvány
A 2021-es esztendő elismerését a megyei kormányhivatal Agrárügyi Főosztályának két kollégája, dr. Széphalmi Éva főosztályvezető és dr. Körmendy Réka vehette át. Ahogy arról a kormányhivatal honlapján is beszámoltak, ez volt az első alkalom, hogy hatósági állatorvosoknak ítélték a megosztott díjat. Az Állatorvosok az Állatvédelemért Országos Alapítvány évről-évre elismeri azon szakemberek munkáját, akik az állatvédelmet az állatorvosi eskü alapján elvárhatónál lényegesen nagyobb mértékben segítik emberségükkel, szakmai támogatásukkal.
Az elismerés átadásakor elhangzott: dr. Széphalmi Éva megyei főállatorvosnak és dr. Körmendy Réka állatorvosnak, megyei állatvédelmi felügyelőnek hatalmas szerepe van a szaporító telepek felszámolásában, folyamatosan segítik, támogatják az állatvédők ez irányú munkáját jelenléttel, szakmai felügyelettel.
– Jász-Nagykun-Szolnok megye ezen a téren egyébként kiemelkedőt nyújt, és ez elsősorban a két nagyszerű szakembernek köszönhető. A két díjazott a szakmájukat és az állatokat szerető emberek – olvasható az alapítvány elnöke által írt méltatásban.
A díjazottak Baksa Gyöngyi keramikusművész egyedi, személyre tervezett tábláit vehették át munkájuk elismerések