2022.11.14. 16:53
Sikereket arattak az illéssys diákok a kisújszállási zsoltármondó találkozón
Az eseményen a zsűri nem állapított meg helyezéseket, de különdíjjal elismerte a legkifejezőbb előadókat.

A kisúji iskola tanulói kiváló szereplésükkel tovább öregbítették az intézmény hírnevét
Forrás: Beküldött fotó
A napokban rendezte meg az V. területi bibliai történet és zsoltármondó találkozót a Vigadóban az Illéssy Sándor Baptista Középiskola. Toldi Attila főigazgatótól megtudtuk, lelkesedésben nem volt hiány, hiszen közel nyolcvan tanuló vett részt a versenyen. Ezután elkezdődött a megmérettetés bibliai történetek és zsoltárok felidézésével. A házigazda iskola tíz diákja, Lukács Titanilla Jázmin, Madarász Emese (9. A), Farkas Regina Adrienn (9. D), Szilágyi Vivien és Máté Viktória (10. B), Róbert Beatrix Violetta (10. D), Takács Evelin, Laska Katrin, Molnár Virág és Karkusz Virág (11. A) is szépen szerepelt.
Ahogy a rendezvény nevében is benne van, nem versenyt, találkozót szervezett az iskola, így a zsűri nem állapított meg helyezéseket, de különdíjjal elismerte a legkifejezőbb előadókat. A három középiskolai különdíjból kettőt Madarász Emese és Lukács Titanilla illéssys diák kapta (felkészítőjük Simon Krisztina és Bögös Jenő), de minden versenyző és felkészítő tanár is ajándékkal térhetett haza.