Galériával

2022.12.18. 18:32

Bécsen keresztül jutott el idén is a betlehemi láng Karcagra

A közös ima után a templom ajtajában mindenki meggyújthatta az adventi koszorúról mécsesét.

Daróczi Erzsébet

Sári Kovács Szilvia alpolgármester adta át Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsosnak a Debrecenből hozott betlehemi lángot

Fotó: Daróczi Erzsébet

December 18-án, vasárnap a karcagi Szent István Római Katolikus Templomban gyújtották meg az adventi koszorú negyedik, szeretet gyertyáját. Sári Kovács Szilvia alpolgármester adta át Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsosnak a Debrecenből hozott betlehemi lángot, amely a Születés Templomának örökmécseséről, Bécsen keresztül jutott el ebben az évben is a településre.

Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő erről a lángról gyújtotta meg az adventi koszorú negyedik, szeretet gyertyáját, majd néhány gondolatban a szeretet fontosságáról, a békéről szólt a megjelentekhez. Ezt követően a Györffy István Katolikus Általános Iskola alsós és felsős tanulói, illetve tanárai adtak ünnepi műsort.

Az egyházközség nevében köszöntőt Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsos, az iskola lelki vezetője mondott. A közös ima után a templom ajtajában mindenki meggyújthatta az adventi koszorúról mécsesét, eközben karácsonyi dalokat énekelt az alkalmi kórus.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában