Rendezvény

2022.12.01. 16:44

Hátrányos helyzetű diákok tanulmányi és közösségi teljesítményét díjazták Szolnokon

Hátrányos helyzetű, jó példával elöljáró tanulókat köszöntött az önkormányzat.

Köllő Judit

Fejér Andor gratulál Ócsai Zsanett Mirának

Fotó: Nagy Balázs

Szociálisan hátrányos helyzetű általános és középiskolások példaértékű tanulmányi és közösségi teljesítményét díjazta csütörtökön a város a Szolnoki Szakképzési Centrum központi aulájában. A rendezvényen Fejér Andor alpolgármester és dr. Kállai Mária térségi országgyűlési képviselő köszöntötte a tanulókat.

– Meggyőződésem, hogy aki kellő alázattal és szorgalommal áll neki egy feladatnak, az az életben is sikeressé válhat – fogalmazott dr. Kállai Mária.

– Az itt jelenlévő diákok példaképei lehetnek iskolatársaiknak, hiszen a nehéz életkörülményeik ellenére is kitartóan dolgoztak az elmúlt évben. Szolnokon immáron tizennyolc éve köszöntik a társadalmi felzárkózás és esélyteremtő program részeként azokat a tanulókat, akik az átlagosnál nehezebb egyéni és szociális körülményeik ellenére is kiemelkedően teljesítenek a tanulás, kultúra, közösségi élet és a sport területén. 

Idén ötven tanulót díjaztak, akiknek az elismeréseket dr. Kállai Mária és Fejér Andor mellett Hviszt Sándor, az Együtt a Hátrányos Helyzetben Élőkért Egyesület képviselője adta át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában