Egészségügy

2022.12.19. 17:25

Nem maradnak orvosi ügyelet nélkül a tiszazugiak

A Tiszazugi Önkormányzatok Társulásának tagjai az utóbbi hónapokban folyamatosan egyeztettek a térség orvosi ügyeletének kérdéséről. Január elsejétől más formában kötöttek új szerződést, de hétvégén és az éjszakai órákban sem maradnak ellátás nélkül a Tiszazugban élők.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

– Régen elkezdtük az egyeztetéseket, ugyanis két nagyobb településnek, Tiszaföldvárnak és Martfűnek november 30-án lejárt a korábban között szerződése. Amikor annak idején pályáztattunk, még közbeszerzés alá tartozott az ügyelet, mára nem. A lejáratot december 31-re módosítottuk, így a társulás összes tagjának egy időpontra esik a dátum – számolt be az előzményekről dr. Papp Antal, a társulás elnöke.

Január elsejétől némi változtatással kötötték meg az új szerződést, a finanszírozással ugyanis már korábban is probléma volt. 

– A legtöbb önkormányzat nem tudja a szükséges összeget hozzáadni, az állami normatíva kétszeresét kellene ugyanis beleforgatni. Martfű vállalta volna, hogy többet ad és megmaradjon a rendszer. A polgármesterek zöme úgy vélekedett, hogy amint lehet kerüljön át állami kézbe az ügyeleti ellátás biztosítása, mert nincs rá fedezet – vázolta az álláspontokat.

Hozzátette: a rezsiárak megugrottak, arról sincs információ, hogy a finanszírozásban változás lenne, nincs tehát miből kigazálkoni a magasabb összeget.

– Martfűnek volt olyan javaslata, hogy akár a négyszeresét is kifizeti, ami havi négymillió forintot jelentene, hogy az ügyelet helyben legyen akár orvossal együtt is. De a teljes finanszírozás lehetetlen, közel negyvenhatezer ember ellátásáról kellene gondoskodni ebben a kistérségben és ez hatalmas szám, a finanszírozását egy hatezerkétszáz fős település nem tudja teljes egészében felvállalni. Végül némiképp csökkenni fog a szolgáltatás, viszont megmaradnak a telephelyek. Martfűn egy kisebb, Földváron lesz orvos, Kunszentmártonban meg mentőtiszt látja el a feladatokat – részletezte.

Mindemellett értesültek az egészségügyi törvény elfogadásáról is, melynek a részletei egyelőre nem ismertek.

– Az előkészítő dokumentumokból az derült ki, hogy sokkal kevesebb ügyeleti helyszínt tartanak majd fenn. A megyében négyet jelöltek meg, melyek között nem szerepelt se Martfű, se Kunszentmárton, se Tiszaföldvár. Minden település máshova tartozna, a mi kisvárosunk például Szolnokhoz. Ügyeleti időben, este és hétvégén jórészt időben be lehet jutni a megyeszékhelyre, a sürgős esetekre meg ott lesz a mentőszolgálat – magyarázta.

Egyelőre a hírportálokról és a törvény tervezetéből tájékozódtak.

– Az új rendszerre január elsején kezdődik az átállás, a finanszírozás terhe is lekerül az önkormányzat válláról. A hírek szerint július elsejétől az országban mindenhol az Országos Mentőszolgálathoz kerül az ügyeleti rendszer – emelte ki dr. Papp Antal. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában