Sokan kincset érő ritkaságokkal gyarapították a karcagi tárlat anyagát

Nagyjából három évvel ezelőtt egy pályázattal lehetőséget kaptunk arra, hogy különböző rendezvényeken próbáljuk megmozgatni a közösséget, a város lakosságát – idézte fel az előzményeket Szepesi Tibor polgármester.

 – Akkor gondoltuk azt, hogy egyfajta családi napként rendezzük ezt meg Karcag különböző pontjain. Az elgondolás az volt, hogy ez egy amolyan szomszédolás legyen, amikor a város egy-egy része, kerülete megmutatja, az ott élőknek milyen emlékei vannak a múltból, milyen ételeket főznek arrafelé. Amikor összejön egy városrész lakossága, akkor jó, ha ott lesznek fellépők, s olyankor persze le kell ültetni mindenkit az asztal mellé. Innen jött a süteményverseny és a különböző kerékpáros megméretések ötlete, valamint az, hogy ezen alkalmakkor ne csak beszélgessünk, hanem előtte nézzünk szét otthon, mi az, amit meg tudunk mutatni a nagyszüleink, a dédszüleink életéből. Akkor ott, az asztal mellett fogant meg az a gondolat, amely most e kiállításban öltött testet, s amely úgy szólt, hogy a hagyomány nem a homok őrzése, hanem a láng továbbadása. 

Úgy érzem, hogy akkor ott, mi néhányan az asztalnál egy szikra voltunk, amely ebből a hamuból fellobbantotta ezt a lángot, amit aztán Nagy Emese néprajzos, a Gazdaház egyik tulajdonosa a Bengecseg Alapítvánnyal továbbvitte, és elkezdték gyűjteni az itt látható kiállítási anyagokat. Nagyon sok értékes holmi jött össze, vannak köztük igazi ritkaságok is. Biztos vagyok abban, hogy néhány tárgy majd a múzeumba kerül. Arra biztatok mindenkit, hogy a lángot tartsuk magasra, és adjuk tovább az utánunk jövő generációknak. Minél többen gyűjtögessenek otthon, a padláson, a fészerben, hogy az azokban fellelt tárgyak eljussanak a későbbi nemzedékekhez – kérte a városvezető. Nagy Emese néprajzos, a Gazdaház egyik tulajdonosa, a Bengecseg Alapítvány vezetője elmondta, a Gyűjtsük együtt múltunk értékeit kiállításra tizennyolcan hozták el féltve őrzött kincseiket. 

– A másik legrégebbi könyv egy 1857-ből való Petőfi-kötet, gyönyörű színes ábrákkal. A csipkéket, a hímzéseket is nagyon megszerettem, szinte hihetetlen az az aprólékosság, az a vékony cérna, horgolótű, amivel készülhettek. Fiatal gyűjtőktől is kaptunk különféle tárgyakat. A velük való beszélgetés során az is kiderül, miként találtak rá. A családi emlékekkel, relikviákkal kicsit azért elfogult vagyok. Azt gondolom, ebben a kiállításban és a megrendezésében is szerepe van annak, én magam is hogyan kötődöm a múltunkhoz, s milyen szerepe van ezeknek a tárgyaknak az identitásomban, a családomhoz való kötődésemben. Itt vannak például édesanyám, Márkus Ilona magyarnóta- énekes fellépőruhái, melyekben a világot járta. A gyerekkorom nagy része azzal telt, hogy láttam ezeket be- és kicsomagolni. Most mindenki megnézheti ezeket a Dérynében éppúgy, mint a kölcsönkapott tárgyakat és édesapám lovas emlékeit is.