Zagyvarékas / Törökország

2023.02.07. 11:22

Már a földrengés helyszínére tart az Életjel Mentőcsoporttal kiegészült magyar kutatóegység

Egy hat szakemberrel és négy mentőkutyából álló egységhez csatlakozott kedden reggel a zagyvarékasi Életjel Mentőcsoport is, hogy útnak induljanak a földrengés sújtotta Törökországba. Számításaik szerint az esti órákban érkezhetnek meg a helyszínre, és kezdhetik meg a bajba jutott emberek felkutatását a romok között.

Molnár-Révész Erika

A zagyvarékasi Életjel Mentőcsoport is bekapcsolódik a törökországi földrengés túlélői utáni kutatásba

Forrás: Életjel Mentőcsoport közösségi oldala

– Itt vagyunk a repülőtéren, éppen várjuk a gépet – adott helyzetjelentést hírportálunknak kedd reggel Turi László, a zagyvarékasi Életjel Mentőcsoport vezetője. Vármegyénk speciális mentőcsapata egy percig sem tanakodott azon, hogy bekapcsolódjon-e a törökországi földrengés bajba jutottjainak mentésébe, azonnal jelentkeztek a feladatra.

– Öt mentőcsoport fogott össze, a csapat hat szakemberből és négy kutyából áll. Amint kiérünk Isztambulba, onnan tovább utazunk belföldi járattal, ahonnan majd járművel közelítjük meg a földrengés helyszínét. Jelen pillanatban még nem tudjuk a pontos helyszínt, azt, hogy hol kezdünk majd, de nagy valószínűséggel az esti órában érkezünk meg, és azonnal el szeretnénk kezdeni a mentést – mondta a szakember.

Mint megtudtuk, a mentőcsoport közvetlen kapcsolatban áll az ankarai nagykövettel, itthonról pedig a Külügyminisztérium is folyamatosan koordinálja, segíti az utazást. A török légitársaság is támogatja a világ különböző mentőcsapatait, ingyen szállítja a segítőket a helyszínre.

– A kutyák és az emberek is megpróbálnak pihenni a repülőgépen. Amikor megérkezünk, bejelentkezünk az ottani hatóságoknál, és feladatot kérünk – ismertette a következő órák várható fejleményeit a mentőcsapat vezetője. – Amikor a káresemény helyszínére érünk, az ottani tűzoltóság jelöli ki azokat a romokat, melyeket át kell vizsgálnunk. Ezeknél a konkrét helyszíneknél kezdjük a kutatást. Amint jelez a kutya, megkezdődik a bajba jutott ember kimentése. Hőkamera, feszítővágók, és kézi szerszámok nálunk is vannak, amivel tudjuk a keresést és a mentést folytatni, de a műszaki mentésre készülő helyi szakemberek, illetve más mentőcsapatok segítségével zajlik a további kiemelés.

Mint Turi László elmondta, nincs konkrét időbeosztás, amikor látják, hogy társuk, vagy négylábú segítőjük fáradt, leváltják. Ekkora katasztrófa esetében nincs éjjel sem, a nap 24 órájában zajlik a kutatás, mentés.

Hogy meddig maradnak a földrengés sújtotta országban, még nem tudják, ezt a káresemény kiterjedtsége, és a kapott feladatok döntik majd el.

– Ez egy nagy földrengés volt. A 7.8-as erősség pusztítónak számít még olyan területen is, ahol megfelelő az infrastruktúra. Ahol viszont régebbi házak álltak, ott nagyobb a tragédia. Az előzetes híradásokat, és a földrengés erősségét tekintve nagy valószínűséggel nagyon nagy kiterjedésről van szó, arról nem beszélve, hogy más ország, Szíria is érintett a katasztrófában – mondta Turi László, a mentőcsapat vezetője.

Mint már megírtuk, a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatával a jászberényi Kutyákkal az Életért Alapítvány (KÉA) mentőkutyásai is elindultak hétfőn este Törökországba, hogy segítséget nyújtsanak a földrengés utáni mentési munkálatokban.

Az alapítvány részéről Szabó Gábor Gogóval (balra), Mező Marcell Blackkel (középen) és dr. Mezősi Tamás Trafyval vesz majd részt a mentésben
Forrás: Kutyákkal az Életért Alapítvány Facebook-oldala

Még ma hajnalban is rengett a föld, már közel 4800-ra nőtt a halottak száma

Már önmagában a roncsok átkutatása is veszélyekkel jár a speciális mentők számára, amellett, hogy egyes szakértői vélemények szerint újabb földrengésekre is lehet számítani a térségben. A hat tagú csapat tagjai között mentőkutyások, tűzoltók és egészségügyi szakemberek is vannak.

– Alapvető személyi védőfeleszerelést használunk ilyenkor, sisakot, hevedereket, biztosítóköteleket, amelyek segítik a munkánkat. Mentés közben egymást is biztosítjuk, de a helyi tűzoltók és műszaki mentők is mind azon dolgoznak majd, hogy a romok között kutató emberek biztonságát is szavatolják. Ilyenkor nincs éjszaka és nappal, éjjel is keressük a bajba jutott embereket a törmelékek között, így lesz ez most is – tájékoztatott Turi László, a zagyvarékasi Életjel Mentőcsoport vezetője.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában