Tervek

2023.02.03. 08:30

Élményeket nyújtanak a fürdőzőknek Túrkevén

A mai napig dolgoznak a nyár eleji tűzeset okozta károk enyhítésén.

Rimóczi Ágnes

Strandolók a Termál és Élményfürdőben

Fotó: Mészáros János

Bár az elmúlt évben egy sajnálatos esemény nehezítette a Túrkeve Termál- és Élményfürdő működését, a létesítmény munkatársai kitartóan dolgoznak azért, hogy a vendégek a megszokott szolgáltatásokat kapják, élményeket szerezhessenek a fürdőben. 

Egy nem várt káresemény mindig nagy problémát jelent. Mi is megküzdöttünk, és a mai napig dolgozunk a nyár eleji tűzeset okozta károk enyhítésén. Részben sikerült, hiszen a légtechnikát és az elektromos hálózatot már helyreállították a szakemberek, a tetőfelújításra kell még megszereznünk a forrást

 – mondta el érdeklődésünkre Hegyi Csaba. 

Az ügyvezető hozzátette: nagyon szeretnék a szaunát is helyrehozni, hiszen a vendégek nagyon kedvelik azt a szolgáltatást. 

– Ezekkel a feladatokkal együtt üzemeltünk, működünk és számos szolgáltatással, lehetőséggel várjuk a vendégeinket. Most például újraindul a gyógytorna a gyógyászati részlegünkben, ahol persze még számos kezelést végeznek a kollégák, fürdőnkben népszerűek a kinti medencék, s a családokat is szeretettel várjuk, hiszen üzemel a sószobánk, a csúszdánk és a játszóház is – részletezte Hegyi Csaba.

Az ügyvezető a megnövekedett energiaárakkal kapcsolatban elmondta, nem könnyű, de úgy érzi, megoldják a kihívásokat. 

Nőttek a számlák végösszegei, nehéz év lesz, de igyekszünk kigazdálkodni a megoldást. Mindezzel együtt a vendégek megelégedéséért dolgozunk, amihez néhány újítást is be kell vezetnünk. A kemping faházaiban például külön mérőórákat szerelünk fel, hogy a vendégeknek csak a tényleges fogyasztást kelljen fizetniük

 – tette hozzá. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában