Esemény

2023.02.03. 16:30

Kreatív módon készült az idei programterv Rákóczifalván

Ez évben rendhagyó formában tartotta meg első összejövetelét a Rákóczi Kerekasztal a Varsány Közösségi Házban. A megjelenteket izgalmas feladatokba vonták be, rajzoltak, írtak, ragasztottak is.

Kovács Berta

Évszakonként képet ragasztva, rajzolgatva vázolták fel programigényüket

Forrás: Beküldött fotó

Fotó:

Császiné Csáti Réka igazgatótól megtudtuk, szándékosan február elsejére hívta össze a különböző szervezetek képviselőit az évindító megbeszélésre. Február elseje a Civilek napja. A civil társadalomhoz tartoznak a polgári kezdeményezések mindazon formái, amelyekben a polgárok önkéntesen vesznek részt érdekeik és értékeik megjelenítése, védelme érdekében, és amely kezdeményezések politikától függetlenül, autonóm módon működnek. Fontos partnerei viszont az önkormányzatoknak, hiszen a lakosság széles rétegeit érik el. A civil szervezetek társadalmi munkája az élet számos területét teheti jobbá.

Rákóczifalván is számos civil szervezet, egyesület, klub működik, ötletekkel, elképzelésekkel. A kerekasztal első összejövetelén kimondottan az volt a cél, hogy ötleteljenek, milyen programokat, terveket szeretnének megvalósítani az idei során. 

Szerda este ezt igen sajátos, kreatív formában tették: Tokaji Szilvia művészetterapeuta segítségével.

Huszonnégy szervezet huszonhét képviselője vett részt az alkotófolyamatban. Az élet legkülönfélébb területeit lefedő klubok képviselői mellett az önkormányzati hivatal, polgármester, jegyző, alpolgármester is eljött az ötletelésre.

Császiné Csáti Réka röviden köszöntötte a megjelenteket, aztán teljes egészében átadta a terepet Tokaji Szilviának.

A művészetterapeuta első körben két kis ráhangolódó feladatot adott a társaságnak. Először is minden résztvevőnek egy papíron egy virág szirmaiba be kellett írnia, hogy neki személy szerint az adott szervezetnél milyen szerepköre, feladatai vannak – például szervező, ötletgazda, kapcsolattartó, vagy akár adminisztrátor. Ez után egy „programkereket” kaptak az illetők, ahol a küllők közti szeletekben tüntethették fel, milyen programot szeretnének, akár konkrétan, akár a típust – pl. egészségmegőrzés – megnevezve.

E pár perces feladatok után vette kezdetét az igazi alkotómunka.

Tokaji Szilvia négy csoportba osztotta a népet, a csoportok egymás után vonultak oda a kikészített négy asztalhoz, melyek egy-egy évszakot szimbolizáltak. Az asztaloknál képek, filctollak, papírlapok, olló és ragasztó várta az ötletelőket, akiknek olyan montázst kellett összeállítaniuk, ahol az egyes csoporttagok a saját program-elképzelésüket jelenítették meg kreatív módon – képet ragasztva, rajzolva, ábrázolva. Így látványosan körvonalazódott a feladat végére, hogy évszakonként milyen jellegű programokra mutatkozik leginkább igény.

Egyértelművé vált, hogy ötletességből nincs hiány, és a közösségépítő programok a fontosak, melyek megvalósítása nem feltétlenül pénz kérdése. 

Sok javaslat érkezett gasztronómiai és egészségmegőrző programokra, igény mutatkozott például kertmozi jellegű előadásokra, de az is felvetült, hogy el kéne készíteni Rákóczifalva tortáját.

Az ötletelés nem ért véget ezzel az összejövetellel, még februárban tervezik, hogy ismét összeülnek. Most eldőlt, milyen típusú programokból álljon az idei terv, következő alkalommal pedig kidolgozzák a konkrét részleteket.

Szem előtt van a kreatív fa – jól jön a szervezőmunkánál

Császiné Csáti Réka irodájában egy papírból megformált fa kapott helyet. Utolsó feladatként ugyanis a résztvevők egy-egy csillagszerű figurára keresztnevükkel együtt azt tüntették fel, mivel tudna leginkább hozzájárulni az előttük álló tennivalókhoz. Például szervezőmunkával, 1receptekkel, kreatív kuckó vezetésével, stb. E figurákat a felhelyezték a papírfára. Így a közösségi ház igazgatója is rögtön látja, egy-egy rendezvény szervezésekor kihez fordulhat segítségért.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában