Döntés után

2023.03.30. 15:30

Marad a sporttámogatások drasztikus visszavágása Jászberényben

A jászberényi képviselő-testület szerdai ülésén elfogadta a város új sportrendeletét, mely többek között az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatait, a sporttámogatások formáját, mértékét és odaítélését szabályozza egy pályázati rendszer keretében. A döntést megelőzően számos kritika érte a támogatások drasztikus visszavágását, ami egyes vélemények szerint a sportélet amputációját jelenti.

I. A.

A képviselő-testület többsége végül elfogadta a város új sportrendeletét

Fotó: Pesti József

– A meglévő források igazságos elosztásáról van szó, a rendelet átláthatóbb viszonyokat teremthet a sportéletben. Köszönöm a sportszervezetek véleményezését, minden építő javaslatot beépítettünk a rendeletbe – vezette fel röviden az előterjesztést Budai Lóránt. Több képviselő aggályának adott hangot a rendelettel kapcsolatban. Bohárné Bathó Rozália képviselő javasolta, hogy ismét tárgyalni kellene a sportvezetőkkel, mert megítélése szerint a sportkoncepció nem egészen képviseli a jászberényi fiatalok sportolási lehetőségét. 

Az elmúlt időszak az egyeztetésről szólt az egyesületek képviselőivel. Aki hajlandó volt a párbeszédre, azt fogadtuk és ez a jövőben is így lesz 

– reagált a polgármester.  

Az elmúlt héten tartott sportfórumon az egyesületek részéről egyebek mellett felmerült a sportreferens alkalmazásának ötlete. Ezt Tamás Zoltán képviselő is szorgalmazta az ülésen. Balogh Béla hozzászólásában ugyan nem vitatta a sportreferens szerepét, de kiemelte, hogy a sport támogatása nem kötelező feladata az önkormányzatnak. A munkakör létrehozása anyagi erőforrásokat igényel, a szűkös keretek között azonban ezt racionálisan át kell gondolni – fűzte hozzá. 

A képviselő-testület többsége végül elfogadta a város új sportrendeletét. A költségvetés módosításának tárgyalásánál újra előkerült a sporttámogatások kérdése. Az önkormányzat közel 176 millió forint állami kiegészítő támogatásban részesült, mely lehetőséget teremt arra, hogy emeljék a költségvetés egyes tételeit, többek között a Folklór Kulturális Alapítvány, a Csángó Fesztivál, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház támogatását. 

Mindezeken túl a sport finanszírozására további 14 millió forintot, valamint egy ötvenmillió forintos általános tartalékot is képeztek. Bódis Béla képviselő módosító javaslatot nyújtott be, hogy az általános tartalék terhére harmincmillió forinttal növeljék a kiemelt sportágak keretét, ám ezt a polgármester nem fogadta be, és a testület többsége sem szavazta meg. Az eredeti előterjesztést támogatták, mely a kiemelt sportágak részére tízmilliós keretemelést tartalmaz, így annak összegét 40 millióról 50 millióra növelték, a bizottsági sportcélú keretet 10 millióról 14 millióra emelték. Ezenkívül az eredeti költségvetésben 12 millió forint szerepel a JSE működésére, így a javasolt tételekkel a költségvetésben 76 millió forintra módosult a sporttámogatások összege.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában