Nyílt nap

2023.04.27. 19:55

A munkabalesetben elhunyt vagy megrokkant emberekre emlékeztek Szolnokon

Munkavédelemről, jellemző foglalkoztatási szabálytalanságokról, balesetekről is szó esett a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapja alkalmából szervezett nyílt napon.

Kovács Berta

Katonáné Papp Ágnes osztályvezető is előadást tartott

Fotó: Kovács Berta

Hazánkban 2012-ben nyilvánította a kormány április 28-át a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapjává. E jeles nap alkalmából a kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi főosztálya csütörtökön a vármegyeházán rendezett szakmai előadásokkal színesített megemlékezést, ahol az érdeklődők a feltett kérdéseikre is választ kaphattak.

Az egész napos programot dr. Berkó Attila főispán nyitotta meg, aki megjegyezte, hogy ennyien eljöttek, az is azt mutatja, hogy nagyon fontos témakör a munkavédelem. Megjegyezte, Magyarországon és vármegyénkben is egyre nő a foglalkoztatás, a munkavégzésnek pedig biztonságos körülmények között kell történnie.

Katonáné Papp Ágnes osztályvezető beszélt az emléknap hátteréről, valamint beszélt arról is, hogy 2023-ban a munkavédelem és a foglalkoztatás-felügyelet terén milyen irányelvek mentén végzik munkájukat. Kiemelte, igyekeznek hozzájárulni a munkaerőpiacon a gazdaság fehérítéséhez,

Cél, hogy a munkavállalók rendelkezzenek a tényleges munkaidejüknek megfelelő bejelentett jogviszonnyal, ezáltal a tisztességes munkáltatók versenyhátránya is csökken.

Idén is a legsúlyosabb foglalkoztatás-felügyeleti jogértésnek a bejelentés nélküli foglalkoztatás minősül, de ellenőrzik a dolgozók munkabérhez, pihenőidőhöz, szabadsághoz való jogainak érvényesülését is.

Elhangzott, utóbbi években az összes ellenőrzések legalább 15 százalékát az építőiparban végzik. A múlt hét végén ért véget egy háromhetes, kifejezetten a szabadságokkal kapcsolatos célvizsgálat. Idén a hazai foglalkoztatás-felügyeleti hatóság csatlakozott az Európai Unió által kezdeményezett akcióhéthez, amely épp most zajlik, hétfőtől vasárnapig végeznek ellenőrzéseket az építőiparban.

Nyáron indul feketemunkára irányuló célvizsgálat is, főként a turizmus-vendéglátást megcélozva, ősszel pedig a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén várhatók célzott ellenőrzések.

Munkavédelemben továbbra is kiemelt célcsoportok a tíz fő feletti létszámmal dolgozó munkáltatók, elsősorban olyan helyeket ellenőriznek, ahol veszélyes körülményeknek és egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve a munkavállalók.

Többek között azt is megtudtuk, az elmúlt évekre jellemző tipikus jogsértések voltak a munkaszerződés nélküli foglalkoztatás, a munkaidő nyilvántartással kapcsolatos szabálytalanságok, ahol vagy egyáltalán nem vezetnek nyilvántartást a munkáltatók, vagy hiányosan, esetenként kettős nyilvántartás van, külön a felügyeletnek és külön a bérszámfejtésnek.

Jellemző még, hogy a bejelentés nem annyi időre történik, mint a munkavégzés tényleges ideje, a kilépésnél a papírokat nem időben adják ki, a bért nem fizetik ki időben.

A résztvevők megismerhették a munkavédelmi törvények szakaszosan hatályba lépő változásait, a múlt évi munkabalesetek alakulását, amiről hírportálunk is beszámolt, szó esett a foglalkozási megbetegedések kivizsgálásáról, de a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásainak szabályairól is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában