2023.04.03. 18:00
Az óriási érdeklődés miatt két fát is húsvéti díszbe öltöztettek Zagyvarékason
Megmozdultak a rékasiak a felhívásra, számos tojás érkezett a díszítő akcióra.
A programra sok gyermek is hozott magával tojást
Forrás: Beküldött fotó
Várják már a húsvétot Zagyvarékason is. Hétfő délelőttre hirdették meg a település első tojásfájának díszítését, melyhez kicsiktől, nagyoktól, nyugdíjasoktól egyaránt várták a fára valót. A kezdeményezés sok lakost megmozgatott: a bölcsődések, óvodások, iskolások, az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület tagjai, az idősek napközi otthona, a polgármesteri hivatal dolgozói és a lakosok egyaránt nagy számban jelentek meg a polgármesteri hivatal előtt, hogy húsvéti pompába borítsák a célra kiszemelt fát. Mint végül kiderült, olyan sok tojást hoztak magukkal, hogy a tervezett egy fa helyett kettőt is sikerült „felöltöztetniük”.

Forrás: Beküldött fotó