Támogatás

2023.04.27. 19:30

Kemény helyett lágy lombos tűzifát kapnak idén a rászorulók Püspökiben

Csak jövő év január-februárjában tudná biztosítani a szociális tűzifát a térség erőgazdasága, amennyiben kemény lombos fát szeretne igényelni a programban Tiszapüspöki önkormányzata. A kérdés az, hogy a később érkező, de nagyobb fűtőértékű, vagy már a fűtési szezon kezdetén rendelkezésre álló, viszont kevesebb hőt biztosító lágy lombos tűzifát kapjon a rászoruló lakosság. Utóbbi mellett döntött csütörtökön a település képviselő-testülete.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztráció

Fotó: MW

Benyújtotta pályázatát az állami szociális tűzifaprogramra Tiszapüspöki, erről tárgyalt többek között csütörtöki ülésén a képviselő-testülete.

– Három lehetőség közül választhattunk, a kemény lombos, a lágy lombos tűzifa, valamint a barnaszén az, amire be lehet nyújtani a pályázatot. Dilemmában voltunk, hiszen eddig mindig pályázhattunk 400 köbméternyi kemény lombos tűzifára, amiből közel 300 köbmétert nyertünk. Ebben az évben viszont kihívás elé nézett a képviselő-testület, ugyanis az erdőgazdálkodó tájékoztatása szerint a kemény lombos tűzifát csak január végén, február elején tudnák biztosítani. Kérdés, hogy milyen távolságról hozzuk, hiszen jelenleg nagyon nem mindegy a fuvarköltség, másrészt az itteni rászorulók részéről már szeptember végén, időjárástól függően október elején megjelenik az igény a fűtőanyagra. 

Lágy lombos tűzifa esetében a kemény lombos duplájára, vagyis, kicsit több, mint 600 köbméterre pályázhatunk, de ennek fűtőértéke nem akkora, mint a kemény lombosé. A barnaszén ötletét azért vetjük el, mert ahhoz gyújtós is kellene, vagyis, akik rászorulnak azoknak erre sem futná

– tájékozatott Bander József polgármester.

Hozzátette, a képviselő-testület úgy döntött, hogy idén lágy lombos tűzifát rendelnek azért, hogy időben megkapja a rászoruló lakosság a tüzelőanyagot. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában