Répási István

2023.05.17. 06:55

Motorosból lett Isten szolgája az új kenderesi lelkipásztor

Új lelkipásztora van Kenderesnek. – Huszonhat évet voltam korábbi szolgálati helyemen két kis faluban – Magyarhomorog és Körösszakál – a Bihari Egyházmegyében, így semmiképpen sem szeretnék vándormadár lenni, 52 éves fejjel nem nagyon akarok ugrálni X év múlva, ha Isten éltet, szeretnék Kenderesen a nyugdíjazásomig maradni – jelentette ki Répási István, Kenderes-Bánhalma április 16-án beiktatott új református lelkipásztora.

Daróczi Erzsébet

Répási István a Szent Imre Katolikus Általános Iskola Liliom Óvodájában a református hittanos gyermekekkel

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Mint minden fiatalember, én is sokféle pályán, foglalkozásban el tudtam volna képzelni magam. Gondolkodtam azon, hogy akár tanár, orvos, ügyvéd, katonatiszt vagy autóversenyző is lehetnék.  Igazán 17 éves koromban érlelődött meg bennem, hogy a lelkészi hivatást választom, volt egy motoros balesetem, amelyet nagyon szerencsésen „úsztam meg”, mondhatom, hogy 2-3 másodpercen és az Isten kegyelmén múlt az életem. Ezért döntöttem úgy, hogy Istent szeretném szolgálni – idézi a kezdeteket Répási István, aki a Debreceni Református Teológiai Akadémián (ma Debreceni Református Hittudományi Egyetem) szerzett lelkészi diplomát 1996-ban.

– Még ebben az évben két Hajdú-Bihar megyei kis faluban kezdtem a szolgálatomat. Ide születtek gyermekeim, Krisztina és Nóra. Kenderesre azonban már egyedül érkeztem 26 évi szolgálat után Magyarhomorogról és Körösszakálból, a gyülekezet meghívására, nagytiszteletű Koncz Tibor esperes úr támogatásával. Vallástanári tanulmányokat folytattam a Debreceni Egyetemen, tanítási gyakorlataimat a Karcagi Nagykun Református Gimnáziumban töltöttem, a záróvizsga-tanításom is itt volt. Így kerültem közelebbi kapcsolatba a Nagykunsági Református Egyházmegye vezetésével, esperes urat pedig már 30 éve ismerem. 

Kenderes lelkipásztort keresett, meghívtak, én pedig szívesen jöttem ide. Beiktatásomon nagyon jó érzés volt, hogy édesanyám és édesapám Hajdúsámsonból itt voltak és eljöttek a lányaim is.

– A nagyobbik a Debreceni Egyetemen magyar-angol szakon a második diplomájáért küzd, a kisebbik most érettségizik, ő fodrásznak tanul. Imádkozom érte, mert biztos vagyok benne, hogy segít neki az érettségin. Bár elváltam, de a gyerekekkel a kapcsolatom nagyon szoros, mondhatni mindennapos – sorolja Répási István, aki a presbiterekkel hozzá is kezdett a kenderesi református gyülekezet felépítéséhez.  

– A megkeresztelt gyermekeket, fiatalokat kiértesítettük, illetve személyesen is kerestük őket, két hittanos csoportot szerettem volna indítani, végül egy gyerekcsoport lett, de majd belőlük lesz az ifjúság. A Szent Imre Katolikus Általános Iskola Liliom Óvodájában elkezdődött a református hitoktatás azon óvodás gyermekek számára, akiknek a szülei ezt kérték. A presbitérium tagjait örököltem, ősszel lesz tisztújítás, az egyházi törvény változása miatt a létszámot is emelni kell, mi nyolc főben gondolkodunk. A felnőttek felé úgy próbálunk nyitni, hogy nagyon aktívan részt veszünk a város közéleti, társadalmi eseményein mint közösség, mert nem egyedül szeretném képviselni a református egyházat. Anyák napjára a templomban volt egy kis ünnepség a gyerekekkel, de a magyarok vásárát is szeretném folytatni. Ez egy jó kezdeményezése volt elődömnek, Cseh Judit lelkésznek. 

Ez ügyben tettem már lépéseket, beszéltem pár termelővel, illetve szeretném bevonni a vitézi rend tagjait is a szervezésbe. 

A gyerekeknek pénteken van a Bibliakör, ahol a hittan, énektanulás után játék van, most még csak ping-pong, de tervezzük, hogy egyéb játékokat is beszerzünk. Ehhez lesz egy jótékonysági est június 3-án, de a parókián a gyerekeknek tábort is szervezek júniusban. Később elutazós tábort is, de ennek meg kell teremtenie az anyagi hátterét – sorolja terveit Répási István lelkész, aki úgy érzi, befogadták, szeretik a kenderesi emberek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában