2023.06.25. 17:57
Rendhagyó formában rendezték meg az idei aratóünnepet Jászapátin – videóval
A pénteki viharos időjárás kissé átírta a Jászsági Aratónap és Főzőfesztivál forgatókönyvét, így a hagyományos kézi aratóverseny elmaradt. Ennek ellenére a szervezők és a lelkes aratócsapatok hamar feltalálták magukat és B-tervvel álltak elő. A rendezvényt idén is gasztronómiai, kulturális és szórakoztató programkavalkád színesítette.
Aratóünnepre gyűltek össze a jászsági hagyományőrző közösségek Jászapátin
Fotó: Pesti József
A múltidéző közösségi esemény már a kora délelőtti órákban sokakat vonzott a Gazda-Farmra. A szervezők, Pócs János országgyűlési képviselő, a jászapáti önkormányzat és a Jászapáti Gazdakör hívó szavára a Jászság településeiről és az ország távolabbi részeiről, sőt még külföldről is érkeztek látogatók a Jászsági Aratónapra és Főzőfesztiválra.
A péntek esti vihar átírta a jól megszokott forgatókönyvet, ezért a népviseletbe öltözött aratócsapatok nem a közeli búzatáblába vonultak, hanem a színpadra, ahol Borbás Ferenc emeritus jászkun főkapitány közreműködésével különleges időutazásra hívták a közönséget.
Egy-két kupica hangulatfokozó jászsági pálinka legördítése után máris jobban ment a rögtönzött előadás. Az aratóbandák bemutatkozása egymást követte a színpadon. Ottjártunkkor Jászivány hagyományőrzői éppen az aratóreggeli fontosságáról meséltek. Ezúttal is nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy helyi termékekből állítsák össze a nehéz, embert próbáló munkához energiát adó reggelit.
– Aratópálinkát, szalonnát, kolbászt, lekvárt, kenyeret, házi kalácsot és krumplis pogácsát hoztunk. Gyerekkoromban alaposan kivettem a részem a nyári betakarítási munkából, mert nagyon sokszor voltam aratni – mondta Koczka Kálmánné, a csapat szószólója.
A régi szokások, történetek felidézésével őseink előtt tisztelegtek a hagyományőrző jászsági közösségek. A verseny ugyan ebben az évben elmaradt, de egy rövid látványbemutató során bárki bepillanthatott a kézi aratás rejtelmeibe. A különleges időutazással párhuzamosan már javában zajlott a főzőverseny. Több mint húsz bográcsból szállt az ínycsiklandó pörköltillat. A fakanálforgatók között sétálva a jászjákóhalmi csapat asztalánál álltunk meg néhány percre.
Mi a jó birkapörkölt titka? – kérdeztük Fodor Istvánt, a gárda főszakácsát, akinek főzőként ez volt az első versenye.
A minőségi alapanyag elengedhetetlen, valamint csak sóval és paprikával ízesítjük a pörköltet. Többször voltam már a karcagi birkafőző versenyen, ahol megfigyeltem, hogyan készítik az igazi karcagi birkapörköltet. Remélem, hogy jól sikerül alkalmazni az ott látott fortélyokat
– avatott be a részletekbe István.
Délben, az aratóünnep hivatalos megnyitóján elsőként Farkas Ferenc polgármester, majd a házigazda, Pócs János országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket.
– Ez a nap arról szól, hogy tisztelettel főt hajtunk a gazdák kitartó munkája előtt, akiknek a mindennapi kenyeret köszönhetjük. A kormány programja, hogy a magyar agrárium húszmillió ember élelmiszerellátását biztosítja. Ennek egyik alapja a külgazdaság – hangsúlyozta beszédében a honatya.
A jászsági gazdálkodók aratóünnepét megtisztelte jelenlétével Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, aki többek között a csapat, a közösség erejéről és a magyar emberek érdekeit védő kormányzati politikáról beszélt.
Rendhagyó aratónap Jászapátin
Fotók: Pesti JózsefA köszöntők után a jó ebédhez Fehér Endre és cigányzenekara húzta a nótát, közreműködött Bárkányi Adrienn és Sülyi Károly. A pálinkamustrán közel hetven nemes nedűt bírált el a Jászsági Pálinka Lovagrend. A fogathatjó versenyen mintegy huszonnyolcan indultak. A rendezvényt egyebek mellett levendulaszüret, kulturális és szórakoztató programkavalkád gazdagította.