Hagyományőrző nap

2023.06.10. 21:06

Rotyogtak a pörköltök a sülyi faluház udvarán

Remek hangulatú, főzőversennyel egybekötött hagyományőrző napot szervezett Tiszasülyért Egyesület.

Kovács Berta

Vikas Kumar séf (fehérben) indiai ételeket készít a kóstoláshoz

Forrás: Beküldött fotó

Estig tartott a Tiszasülyért Egyesület jó hangulatú gasztronómiai és hagyományőrző programja, melyet a Nagy Lajos Faluház udvarán rendeztek meg szombaton.

Immár harmadik alkalommal hirdette meg az egyesület pörköltfőző rendezvényét, ahol idén négylábú állatból kellett az ételt elkészíteni. Tizenegy csapat nevezett be a megmérettetésre, nem is csak sülyiek. Jöttek résztvevők Besenyszögről, sőt, egy Pomázról érkező társaság is benevezett a főzőversenyre.

A zsűri, szokásos módon végigkóstolva az ételeket, végül egy iskolásokból álló csapatot hozott ki győztesnek mely a Fűszeres Boszorkák nevet viselte.

Lelkesen főzték a pörköltöt a versenyzők
Forrás: Beküldött fotó

Aki nem akart főzni, kóstolni az is tudott: Vikas Kumar indiai származású séf indiai fűszerekkel ízesített zöldséges csirkemellet, valamint vegán étel gyanánt csicseriborsót készített. A látogatók ízletesnek találták az indiai ételeket.

A legifjabb korosztály tagjai sem unatkoztak, az udvaron többféle népi fa játékkal szórakozhattak vagy kézműves foglalkozáson készíthettek egyszerűbb alkotásokat. De lehetett lovagolni, íjászkodni is, a gyerekek nagy örömére.

A gyerekek élvezték a lovaglási lehetőséget
Forrás: Beküldött fotó

Készül a faluház szőnyege, melyhez a látogatók közreműködését is kérték a szervezők. Demjén Imre egyesületi elnök elárulta, a rendezvény minden látogatójának egy szálat bele kellett szőnie a szőnyegükbe.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában