Fejlődés

2023.06.07. 10:30

Új kirándulóhellyel bővült Martfű határa

A martfűi általános iskolások a Kérész út végére kirándultak a madaras táblához.

P. P. N.

A gyerekek a madaras táblához kirándultak

Forrás: Beküldött fotó

– Gyerekek „csivitelésétől” volt hangos a madaras tábla környéke néhány napja a Kérész út végén – írja a legnagyobb közösségi oldalon Vinczéné Balogh Magdolna, a Martfűi Városszépítő Egyesület elnöke.

Mint a bejegyzésből kiderült a negyedikesek kirándultak a határba. A diákok alaposan felkészültek, akadtak, akik távcsővel érkeztek. A nap folyamán a témába illő feladatokat kaptak.

Jó hangulatú piknikezéssel telt a nap egy része 

– Szó esett a magas fű betakarításának „mikéntjéről”, hogy az abban rejtőzködő madarak, nyulak, őzek el tudjanak menekülni. De még a rét harmadik élőlényéről, a megfelelő időjárásban nagy számban jelenlévő gombák kapcsán a „boszorkánykörök” titka is fellebbent – fogalmazott.

Hozzátette: lehetett növényeket vizsgálni, madárhangokat hallgatni, a távolban őzeket keresni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában