Szoljon podcast

2023.07.30. 10:38

Kovászetetéssel kezdték a napot, végül közösen sütöttek cipót a besenyszögi táborozók

Körmönfonással barátság karkötő, uzsonnára pergetett méz, vagy éppen saját kezűleg készített papírsárkányok. A besenyszögi Vehiculum-Ház idén is megszervezte a Vidéki kalandok témahetet. A környező városokból, de még Budapestről is érkeztek gyermekek a táborba.

Pakainé Pusztai Nóra

Színes programokkal telt a városi gyerekek egy hete Besenyszögön

Forrás: Beküldött fotó

A hagyományok újragondolásából, az újrahasznosításból és izgalmas programokból sem volt hiány a besenyszögi Vehiculum-Ház Vidéki kalandok témahetén. Huszonhét gyermek táborozott az intézmény szervezésében, többségük a környező városokból érkezett.

Kovács Judit hat unokája is részt vett a programsorozaton, a legnagyobb közülük tizenhárom, míg a legkisebb négy és fél éves. Az idősebbek évek óta visszatérnek, már alig várják a Vidéki kalandokat a Vehiculum-Házban.

Ezt az évet a régi hagyományok felelevenítésének szentelték. A programokra idén is a sokszínűség volt a jellemző. A gyerekek megismerték a kenyér készítésének folyamatát a búzaszáltól a kovász etetéséig

– mondta a nagymama. Hozzátette: a mézpergetés fortélyaiba is bepillanthattak.

Az interaktív előadásokat a kamasz és az óvodás is egyaránt élvezte.

– A nagyok öt-hat éve járnak. Mindig mást tanulnak, olyan régi hagyományokat ismernek meg, amik a mai életbe is beültethetőek, hasznosak – fejtette ki.

A Vidéki kalandok témahetet tizenkét éve hirdetik meg Besenyszögön. A címből is adódik, hogy elsősorban olyan gyerekeket várnak, akik nincsenek a vidéki környezethez szokva, olyan élményeket nyújtanak nekik, amit a nagyvárosban nem igazán tapasztalhatnak meg.

Az újrahasznosítás fontosságáról is szó esett a Vidéki Kalandok témahéten 
Forrás: Beküldött fotó

– Minden évben visszatérő a programelem a lovaglás, lovaskocsikázás, kenuzás a Milléren. Emellé különlegességeket keresünk, idén a besenyszögi templomtorony látogatása volt az egyik kaland, a négy harangot is meglátták a legbátrabbak, eközben a templomkertben pikniket tartottunk – sorolta Molnár Melinda, a besenyszögi Vehiculum-ház vezetője.

Az egész hetet végigkísérte a kovász kezelése. A gyerekek megismerték a kóbor- vagy vándorkovász kifejezést és magát a kenyérsütés folyamatát is.

– Mindenki kapott az anyakovászból. Minden reggel úgy kezdődött, hogy megetettük. Csütörtök délután a kenyérnek való tésztát előkészítettük, nagy fateknőbe beleszitálták a gyerekek a lisztet. Mindenki tett bele a saját kovászából egy kanállal, a kenyértésztának tehát mindenki részese lett. Egy cipót szakíthattak ki a táborozók maguknak, amit a kemencében sütöttek meg – vázolta a folyamatot.

A kovászt mindenki hazavihette, ahol majd felhasználhatja az olyan tésztákhoz, amikhez élesztő szükséges.

– Feladat és felelősség, amiről nem szabad megfeledkezni, ezt a hét folyamán meg is tanulták – magyarázta Molnár Melinda.

Méhészeti délutánt is tartottak, amikor a gyerekek pergették ki a mézet a lépből, uzsonnára ezt ették. A kézműves foglalkozás során papírsárkány készítettek, amit ki is próbáltak.

– A gyapjús napra már előző délután előkészültünk, kimostuk és megszárítottuk az alapanyagot, amit ezután együtt kártoltunk, végül nemezterítők készültek. Molnár Borbála népi kézműves mester jóvoltából a gyapjúfeldolgozás további lépéseit is megismerhették a táborozók – emelte ki.

Mézpergetést próbálták ki a táborozó gyerekek 
Forrás: Beküldött fotó

A kukoricafosztás során az újrahasznosítás fontosságáról is beszéltek. A körmönfonással alkotott barátságkarkötők még hetek múlva is hirdetik a Vidéki kalandokat, nem csoda hát, hogy a résztvevők már most a jövő évit várják.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában