Tiszafüred

2023.08.09. 19:55

Közel egymillió forinttal támogatják a kárpátaljai óvodákat és iskolákat

A Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül támogatja a tiszafüredi önkormányzat a kárpátaljai iskolákat és óvodákat.

Köllő Judit

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A Magyar Református Szeretetszolgálat misszióját támogatják mintegy kilencszázezer forintos adománnyal, amelyet a tiszafüredi önkormányzat felhívására a helyi magánszemélyek és cégek gyűjtöttek. Tavaly két alkalommal is hirdetett adománygyűjtő akciót a tiszafüredi önkormányzat az ukrán háborús menekültek és a Kárpátalján élő magyarok megsegítésére, amelyre több száz helybéli is megmozdult. 

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere szerint az összefogás és egymás segítése a mindennapok során is fontos. – Most azonban a háborús időben még ennél is nagyobb hangsúlyt érdemel mindez. Városunk rendszeresen szervez adománygyűjtéseket a rászorulók számára és büszkén mondhatom, hogy ha segíteni kell, akkor a tiszafürediek egy emberként fognak össze. A pénznek jó helye lesz, hiszen a gyerekeken keresztül a külhoni magyarok jövőjét tudjuk támogatni a Tisza-tó mellől, mondta a polgármester.

Az adományok eljuttatásán túl az elmúlt egy évben összesen 895 906 Ft-ot adtak össze tiszafüredi lakosok és cégek. Az összeget most a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon számára ajánlják fel, akik a kárpátaljai óvodáik és iskoláik működtetésére fordítják.

Tavaly, az első adománygyűjtés során tartós élelmiszereket és ruhákat küldtek a háborús övezetben élő magyarok számára, Kőrösmezőre. Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere akkor felajánlotta a város további segítségét is, így az ungvári konzullal egyeztetve vette fel a kapcsolatot a Magyar Református Szeretetszolgálattal, akik a felajánlott összeget a kárpátaljai missziójukra fogják fordítani.

Mint megtudtuk, a város adományát Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese, határon túli szolgálatokért felelős lelkipásztora köszönte meg. Mint mondta, a Magyar Református Szeretetszolgálat a háború kitörésének első napja óta segíti nemcsak a menekülőket, hanem a Kárpátalján maradó testvéreinket is. 

– Az elmúlt évben több oktatási intézményt segítettünk hozzá óvóhelyek létrehozásához, de az iskolák, óvodák továbbra is támogatásra szorulnak a mindennapi működéshez. Hálásan köszönjük, hogy ehhez Tiszafüred lakói és vállalkozói is hozzájárultak, hogy a Krisztusból fakadó szeretetet megtapasztalhatják határon túli testvéreink is, az önzetlen odaforduláson, segítségen keresztül – mondta a lelkipásztor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában