Áldatlan állapotok

2023.08.18. 13:55

Szemét, tócsák és ürülék: kívül és belül is borzalmasan fest a törökszentmiklósi Piramis

Víztócsák, szemét, emberi ürülék és balesetveszély – ez jellemzi most a Törökszentmiklós központjában 17 éve pusztuló Piramis Centert. Az áldatlan állapotok végre véget érhetnek, ugyanis az épületet három éven belül fel kell újítania és használhatóvá kell tennie az ingatlant megvásárló kivitelezőnek.

Molnár-Révész Erika

Ottjártunkkor éppen a balesetveszélyes épületet kerítették körbe az önkormányzat munkatársai

Fotó: Mészáros János

– Nézzenek a lábuk elé! – figyelmeztetett bennünket számos alkalommal a Piramis Center belsejében körbevezető jegyző. Dr. Varga Imre nem véletlenül szólt többször is, hiszen a városközpontban álló félkész épületben a nyitott aknafedelekből és liftaknából métereket lehetne zuhanni az alagsorba. De volt ott még akadályként tócsa, sok-sok szemét, sőt, ürülék is. A falakat itt-ott díszítő falfirkák már csak javítani tudtak a sokkoló látványon. Ottjártunkkor egyébként éppen a terepet rendezték, valamint az épületet kerítették körbe a közfoglalkoztatottak. 

– Elsősorban biztonsági oka van annak, hogy kerítést húztunk, ugyanis balesetveszélyes lehet az épület. A liftakna körül például nincs korlát, nagyot lehetne esni – mutatta a jegyző. Mint elmondta, a siralmas állapotú torzó történetének kezdete még a 2000-es évek elejére tehető. 

Valamikor 2004 és 2005 környékén jelentkezett egy befektető, aki Piramis Center néven pláza jellegű épületet, bevásárlóközpontot akart létesíteni. Sajnos, 2006-ban megakadt a folyamat, abbamaradt a beruházás. Nem az önkormányzaton múlt, beruházói döntés volt. Bár, azt is hozzá kell tenni, hogy az akkori beruházó cég rugalmasan kezelte a magyar építési szabályokat, melyet az építésfelügyeleti hatóság is észrevételezett, mégpedig azt, hogy az engedélytől eltérő módon folytatják az építkezést. Ennek korrekciójára a beruházó már nem vállalkozott, hanem itt hagyta az egészet 

– mesélte.

Mint azt a jegyző elmondta, a beruházó cég jelentős összegű bankhitelt vett fel, milliárdos nagyságrendben. A kivitelezésben érintett vállalkozók számára nagyon csúnya véget ért a történet. De az önkormányzat is ráfázott, ráadásul a helyhatóság a jogi eljárások miatt sokáig tehetetlen volt. 

Szörnyű látványt nyújt belülről a 17 éve félkész Piramis Center, a megmaradt falak között sokszor hajléktalanok vernek tanyát – mutatta meg hírportálunknak dr. Varga Imre jegyző
Fotó: Mészáros János

– A beruházó cég felszámolási eljárásáig semmit nem lehetett tenni. Végül az önkormányzat a felszámolási eljárás során megvásárolta az ingatlant. Vagyis, az önkormányzatnak végül anyagi kára nem származott ebből az akcióból, ha csak az nem tekinthető valamilye formában forintosítható kárnak, hogy a város közepén éktelenkedik már 17 éve ez a torzó – mesélte dr. Varga Imre. Mint elmondta, azóta többször megpróbálta eladni az önkormányzat az ingatlant nyílt pályázati eljárásban. Végül idén év elején jelentkezett egy vevő, egyedüli ajánlattevőként. 

A cég nem készpénzben fizeti ki az ingatlan vételárát, hanem a beruházást követően egy 175 négyzetméteres alapterületű bérleményt biztosít az önkormányzat számára, 15 éves futamidővel havonta 3850 forintos négyzetméteráron, plusz áfa beszámításával. Ha így nézzük, a vételár forintosítva 121 millió 275 ezer forint plusz áfa. Vagyis, amint kész az épület egy 175 négyzetméteres helyiséget 15 évig ingyen használhat az önkormányzat, akár úgy is, hogy bérbe adja, akár úgy is, hogy maga a beruházó visszabérli 

– ismertette az alku részleteit a jegyző. 

Mint azt kérdésünkre válaszolva elmondta, maga a telek körülbelül 6000 négyzetméter, ebből mintegy 3000 négyzetméter a beépített terület. Az ingatlanhoz tartozik még a Vásárhelyi Pál útról megközelíthető 90 férőhelyes parkoló is. A földszinti rész a tervek szerint kereskedelmi szolgálató funkciót lát majd el, több üzlettel. Emeletráépítés nem szerepel a tervekben, a megújult, de valószínűleg már más néven működő Piramis Center egy magastetővel ellátott földszintes épület marad. Dr. Varga Imre szerint a város mindenképpen jól jár az üzlettel. 

– Mivel 2006-ban állt le az építkezés, és most 2023-at írunk, azóta éktelenkedik a város kellős közepén egy szerkezetkész épület, melynek állaga a 17 év során sokat romlott. Mondhatjuk azt is apróhirdetéses hasonlattal, hogy bármilyen megoldás, ami ezt az állapotot megváltoztatja, pozitív. Az önkormányzatnak ebben az esetben ez a lépés nem anyagi haszonszerzés miatt, hanem városrendezési szempontból fontos és hasznos – hangsúlyozta Törökszentmiklós jegyzője. 

A plázastop miatt nehezebb lesz az engedélyeztetése

Mint azt dr. Varga Imrétől, Törökszentmiklós város jegyzőjétől megtudtuk, a Piramis Center adásvételi eljárása ebben a hónapban zajlik le. De már ez is időigényes volt az állam elővásárlási joga miatt. 

– Az állam végül nem élt ezzel joggal. Ezt követően indulhatott az adásvételi eljárás. Ráadásul jelzálogbiztosíték bejegyzését kértünk, arra az esetre, ha a másik fél nem biztosítja a szerződés szerinti ellenértéket, vagyis, a fentebb említett 175 négyzetméter 15 éves bérleményt. A tulajdonjog bejegyzését követően egy év áll rendelkezésre a vásárlónak, hogy építési engedélyt szerezzen, ám tekintettel arra, hogy az építkezés a plázakorlátozás miatt külön engedélyeztetési eljárás alá esik, a beszerzése időigényes feladat lesz. Egy biztos, a szerződés szerint három éven belül be kell fejezni az építkezést – hangsúlyozta dr. Varga Imre jegyző.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában