2023.09.10. 10:30
Alzheimer Café: támogató közösség indul Jászberényben
Előadásokat, beszélgetéseket tartanak a népbetegségnek számító Alzheimer-kórról, demenciáról.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
A Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény szervezésében, az önkormányzat támogatásával és a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház együttműködésével Alzheimer Café indul Jászberényben.
A támogató közösség rendezvényeire várják azokat a családtagokat, akik demens betegeket gondoznak otthon, valamint az egészségügyben, szociális területen dolgozókat.
A programokon azok is részt vehetnek, akik még nem találkoztak a családban, ismerőseik körében a betegséggel, de szeretnének több információhoz jutni az immár népbetegségnek számító Alzheimer-kórról, demenciáról. Az Alzheimer Café első rendezvénye szeptember 12-én 16 órakor lesz a Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény nappali ellátásában a Hatvani úton, ahol Demens beteg a családban címmel tartanak előadást, beszélgetést.