Sikeresen pályáztak

2024.05.15. 15:39

Családbarát munkahely címeket adtak át Szolnokon: íme, az idei nyertesek! – galériával

Már ötödik alkalommal írt ki pályázatot a Szolnok Családbarát Munkahely címre a vármegyeszékhely. Az elismeréseket szerdán, a városházán megtartott ünnepségen adta át Szalay Ferenc polgármester. Ezúttal öt szervezet vehette át a cím elnyerését tanúsító díszoklevelet.

Kovács Berta

A rendezvényen elhangzott, Szolnok közgyűlése több éves megelőző munka után 2017-ben fogadta el a Családbarát Szolnok programot, melynek célja az integrált család-, gyermek- és idősbarát környezet kialakítása, a családok egészséges működésének elősegítése, szocializációs funkciójának kiemelése. Ezen célkitűzéseket követve alapították a címet, hogy ezzel is elismerjék a város munkáltatóinak családbarát szemléletét és cselekvéseit. Azok a foglalkoztatók kaphatják meg, akik a munka-magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a város családbarát szemléletének erősítéséhez.

családbarát munkahely, díjazás,városháza
A városházán vehették át az oklevelet a díjazottak
Fotó: Mészáros János

A beérkezett pályázatokat ezúttal is egy szakmai munkacsoport véleményezte, majd javaslatuk alapján a közgyűlés döntött.

A címet idén a Stadler Szolnok Vasúti Járműgyártó Kft., a Derula Kft., a Vármegyei Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, illetve a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény érdemelte ki. Idén először civil kategóriát is díjaztak, a családbarát címet a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete nyerte el.

A díjazottak hét éven át jogosultak a cím használatára.

A családbarát törekvéseket az ünnepségen dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester is méltatta. A címek átadása után pedig egy tanulságos, témába vágó előadást hallhattak a résztvevők, melyet Léder László szervezetfejlesztő pszichológus tartott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában