Tanácsok

2023.10.16. 06:55

Fűtési veszélyek: megelőzhetjük a tragédiát egy jó minőségű szén-monoxid érzékelő beszerzésével

Elkezdődött a fűtési szezon, ami hivatalosan április közepéig tart. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arra figyelmeztet, az elkövetkezendő fél évben fokozott odafigyelésre lesz szükség a fűtőeszközök és a kémények üzemeltetésekor.

Molnár-Révész Erika

Németh Ádám, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense mutat egy érzékelőt

Fotó: Mészáros János

– Az elmúlt három évben két ember vesztette életét vármegyénkben szén-monoxid mérgezés miatt. Míg 2022-ben egy, 2021-ben szintén egy haláleset történt, szerencsére 2020-ban egy sem– számolt be az elmúlt évek tragédiáiról Németh Ádám, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Mint elmondta, az elkövetkezendő fél évben fokozott odafigyelésre lesz szükség, ugyanis a vármegyében a tavalyi lakástüzek 61 százaléka, a szén-monoxid-mérgezéseknek pedig 63 százaléka éppen ilyenkor, a fűtési szezonban történt.

– A fűtőeszközök hőtermelő berendezések, többségük lánggal működik. Hibás telepítésükből, nem megfelelő használatukból, a karbantartás hiányából eredő problémák lakástűzhöz, szén-monoxid-mérgezéshez vezethetnek – hangsúlyozta.

– A fűtőeszközök telepítését bízzuk szakemberre, a karbantartásuknál pedig mindig kövessük a gyártói utasításokat. Az épített fűtőeszközök – ilyenek a kandallók, kályhák – építését és karbantartását is megfelelő végzettségű szakemberrel végeztessük. A fűtőeszközöket évente egyszer érdemes ellenőriztetni, és ha szükséges, kitisztíttatni – tanácsolta.

Mint azt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Németh Ádám elmondta, új kémény építésénél, vagy a régi javításánál, átalakításánál, vagy amikor új fűtőeszközt csatlakoztatnak hozzá, a kéményt csak azután lehet használni, ha megtörtént a helyszíni műszaki vizsgálat és a kéményseprő egy megfelelőségi nyilatkozatot állított ki a kéményről.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint olyan kéményt használni, amelyik nem rendelkezik megfelelőségi nyilatkozattal nemcsak tilos, hanem életveszélyes is! Akár lakástűz, akár szén-monoxid-mérgezés is bekövetkezhet a szabálytalan, hibás kialakítás miatt. A műszaki vizsgálatot a kéményseprőktől meg kell rendelni, a szolgáltatásért pedig fizetni kell.

A kémények ellenőrzését és tisztítását magánszemélyeknek ingyen végzik a kéményseprők, viszont a családi házakban élőknek időpontot kell foglalniuk.

Mint megtudtuk, sokan csak a fűtési szezon előtt néhány nappal hívják a kéményseprőket, pedig az ingyenes kéményellenőrzést nem csak ősszel lehet igénybe venni. Nem az ellenőrzés időpontja, hanem annak rendszeressége a fontos. Aki fával vagy egyéb szilárd tüzelővel fűt, annak évente, aki pedig gázzal, annak kétévente érdemes igénybe vennie az ingyenes kéményellenőrzést. Azoknak, akik most szeretnék ellenőriztetni a kéményüket, előfordulhat, hogy várniuk kell, mert ilyenkor leterheltebbek a kéményseprők.

– Ahol fával fűtenek, ott a lakástüzek megelőzése érdekében tartsák távol a tüzelőt és egyéb éghető anyagokat a fűtőeszköztől. A kipattanó szikrák ellen használjanak szikrafogót! Kerüljék a nedves, kezelt fával, szeméttel fűtést, mert ezek fokozzák a kéményben a korom és kátrány lerakódását. A kémény falán lerakódó korom- és kátrányréteg – ha nem távolítják el – meggyullad, és a tűz könnyen átterjedhet a ház tetőszerkezetére is – figyelmeztetett szóvivő. Min elmondta, évente 30-50 lakástűz a kéményben keletkezik.

Nagyon fontos a jó minőségű szén-monoxid érzékelő

Szén-monoxid ott keletkezik, ahol nyílt lánggal fűtenek és nem megfelelő a szellőzés. Nem csak gázfűtésnél, akkor is keletkezhet, ha elérhető a fűtőeszköz égéstere, látható a láng. Ilyenkor is gondoskodni kell a szellőzésről.

– Nem elegendő néha kinyitni az ablakot, állandó és automatikus levegő-utánpótlást kell biztosítani. A szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, ezért életet menthet, ha a fűtőeszköz egy-másfél méteres körzetében, fejmagasságban működik egy szén-monoxid érzékelő. A katasztrófavédelem rendszeresen ellenőrzi a boltokban elérhető érzékelőket, azonban interneten lehet találkozni nem megbízható készülékekkel – tájékoztatott Németh Ádám, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Mint elmondta, a szén-monoxid-érzékelők pozitív és negatív listája a katasztrófavédelem honlapján elérhetőek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában