2023.11.03. 14:00
Az ősz jegyében telnek a szombati programok a Jászkunságban
Búcsú, tereprendezés és rengeteg program várja szombaton az érdeklődőket.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Zagyvarékason ezen a napon kezdődik és még vasárnap is folytatódik a búcsú a Szabadság téri parkolóban. A programok között egyebek mellett körhinta, játszóház, ugrálóvár és horgászat is szerepel.
Kunszentmártonban 9 órakor indul a XIV. Kunszentmártoni Nyílt Darts Verseny a Szabó Gyula Művelődési Központban. Nevezni 10.30-ig lehet, a verseny 11 órakor indul.
Szolnokon reggel 9 órától várja az önkénteseket a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány tereprendezésre, vagyis gereblyézésre, ásásra. Az otthon a segítséget kutyasimogatási lehetőséggel jutalmazza.
A Hild Viktor Könyvtárban 10-től 12 óráig családi és szakmai napot tartanak az autizmussal élők, és családjuk számára. Míg a felnőtteket beszélgetéssel és előadással, a gyermekeket kutyaterápiás és mozgáskotta foglalkozással, valamint Márton-napi játszóházzal várják.
Ingyenes csecsemő és kisgyermek elsősegély tanfolyamot szervezett a Magyar Gyermekmentő Alapítvány, a Verseghy Ferenc Könyvtár és a Szülőakadémia. Az érdeklődőket 10 órától várják a Verseghy könyvtárba, ahol egyebek mellett az újraélesztés, illetve a sebkezelés alapjaival is megismerkedhetnek.
A volt Cserkészházban vagy Szent Imre Művelődési Házban őszi táncházat tartanak Szakajtó néven. A programok délután 16 órától kezdődnek a Minerva Bábcsoport előadásával, 16.45-től az Apcók táncházával folytatódnak, majd 18-tól éjfélig tartó táncház veszi kezdetét. Mindeközben kézműveskedéssel és meglepetésekkel is várják az érdeklődőket.
Az Aba-Novák Agórában 19.30-kor kezdődik a Színek világa című táncos bemutató a Jászság Népi Együttes és a Khamoro Táncszínház előadásában. A produkció –melyben 22 zenész és 50 táncos lép színpadra – az autentikus cigány folklórba enged betekintést.
Tiszafüreden reggel 8-tól délután 15-ig régiségvásárt tartanak a kastély úti járdaszakaszon.
Rákóczifalván a sportcsarnokban reggel 9.30-tól kezdődnek a női és férfi párosokkal a Lesskó László Emlékverseny, országos nyílt veterán asztalitenisz ranglistaverseny mérkőzései. Az egyéni összecsapások 13 órától kezdődnek.
Törökszentmiklóson a Karancs büfénél 16 órától 17.30-ig tartó gyermekprogramokkal kezdődnek a IV. Családi Halloween Futás eseményei, az Alföld Challenge szervezésében. A "rémséges" futás 18 órakor rajtol. A verseny ideje alatt becsületkasszát helyeznek ki a szervezők, a bevételt a Nyitnikék óvoda jármű-és KRESZ-parkjának bővítésére ajánlják fel.
Fegyverneken Márton napi táncházra és a Fegyverneki Gyermek Néptáncegyüttes gálaműsorára várják az érdeklődőket az önkormányzati tulajdonú Hunyadi úti Étteremben. A program 17 órától kezdődik, a talpalávalót a Bakator zenekar biztosítja majd.