Galériával

2023.11.14. 17:24

Megünnepelték és díjazták a szociális területen dolgozókat

„Szociális munkásnak lenni nagylelkű szolgálat, a szó legnemesebb értelmében!” Díjakat adtak át Szolnokon a szociális munka napján.

Mészáros Géza

A díjazottak

Fotó: Mészáros János

„A szociális munka a neve ellenére nem csupán fizetéssel járó dolgozói feladat, hanem élethivatás” – hangzott el kedden a szolnoki városháza Hubay Ferenc-dísztermében, ahol a résztvevők a november 12-i szociális munka napja alkalmából, illetve a díjazottak köszöntése miatt jöttek össze.

Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára ugyancsak arról szólt beszédében, hogy a szociális dolgozók munkája értékében megfizethetetlen. A rászoruló emberek gondozását eredetileg az elesettek, betegek, idősebbek családtagjai végezték, s csak napjainkban helyettesítik a mikroközösségek ezen feladatait „idegenek”, viszont elhivatott, értő, befogadó, szociálisan érzékeny, sokszor önfeláldozó szakemberek.

Beszédet mondott a díj névadójának, dr. Gergely Mihályné dr. Adorján Ildikónak a városi ünnepségen megjelent gyermekei – Gergely Ildikó és dr. Gergely György – közül fia, aki édesanyjuk választott missziójának szépségéről emlékezett meg.

Az Adorján Ildikó-díjat idén Csatári Attiláné, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézményének pénzügyi csoport vezetője, valamint Gulyás Judit, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központja pszichiátriai betegek nappali ellátásának terápiás munkatársa vette át Radomszki Lászlónétól és Fejér Andortól.

Ezt követően köszöntötték az ünnepség résztvevői a szociális munka napja alkalmából a Belügyminisztériumban állami kitüntetést előző napon átvevő Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítvány csapatát, melyet dr. Nagyné Varga Ilona igazgató és Kiss Márta igazgatóhelyettes képviselt, valamint az Idősekért Díjban részesült Rigó Józsefet, a Híd Színház vezetőjét.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában