Testületi döntés

2023.12.17. 13:00

Helyi adókról döntöttek Kunszentmártonban

Két helyi adót is felülvizsgált a képviselő-testület Kunszentmártonban. Az idegenforgalmi esetén az emelésről döntöttek, míg a kommunális adónál a kedvezményezettséget biztosító értékhatárokat gondolták újra.

Pakainé Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Felülvizsgálta a helyi adókat a képviselő-testület, döntöttek az idegenforgalmi adó emeléséről. Ahogy a közvetítésből kiderült, az ügyben kisebb bizottsági vita alakult ki. Megtudtuk, hogy eddig évente közel 200 ezer forint bevétele származott ebből a forrásból a tiszazugi város önkormányzatának, a tapasztalatok szerint leginkább munkások szállnak meg a településen. A különböző álláspontok szerint az emelés akár a versenyképességet is csökkentheti, végül mégis elfogadták a javaslatot. 

A kommunális adó esetében megemelték azt az értékhatárt, amely alatt nem, vagy kedvezményesen kell fizetni. A mentességet kérvényezni kell. Mint elhangzott, kedvezményre jogosult az a család, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a  108 ezer forintot, egyedülálló esetén 132 ezer forintot jelöltek meg. Mentességre jogosult a család esetén a 90 ezer forint per fő jövedelemhatár alatt élők, egyedülálló esetén pedig, aki 114 ezer forint bevétellel rendelkezik.

A kommunális adóból befolyt összeget egyébként például új járdák, utak építésére, vagy szúnyoggyérítésre fordítják. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában