Károlyi Sándor-díjjal ismerték el Tomajmonostora polgármesterét

– Hogyan kezdődött a pályája? 

– Már általános iskolásként határozott célom volt, hogy agronómus legyek. Apám akkor kistermelői gazdálkodó volt, szarvasmarhatartással foglalkozott a munkahelye mellett, én pedig szerettem neki segíteni. A törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskolában sikeresen leérettségiztem, majd jelentkeztem az Állatorvostudományi Egyetemre. Borzasztó nagy trauma volt, amikor nem vettek fel – így maradtam technikusi képzésre, mellette pedig elindultam az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen. Jó helyezésem alapján felvételt nyertem bármelyik mezőgazdasági egyetemre, főiskolára, így a Debreceni Agrártudományi Egyetem általános agrármérnök szakán az állattenyésztő és mérnöktanár szakirányt választottam. A diploma megszerzése után a tizennyolc hónapnyi polgári szolgálatomat Kunhegyesen egy alternatív szakiskolában töltöttem mint tanár. Ebben az időszakban apám gazdasága szépen fejlődött, 1998. májusában kiváltottam a vállalkozói igazolványt, és megvettük az első traktort. Együtt dolgoztam apámmal és a család egy barátjával az állatok ellátásában. Amikor az öcsém végzett az egyetemen, ő is hazajött: apámmal folytatta a tejelőtehén-tartást, én pedig elmentem a húsmarhatartás irányába. 2006-ban alakítottam egy céget a feleségemmel, és gyarapítgattuk a dolgainkat. Mivel a feleségem szülei agrármérnökként a Középtiszai Állami Gazdaságban dolgoztak vezető beosztásban, tudta, mivel jár a munkám, és támogatott. Közben fejlesztettünk, magtárakat, szárítót építettünk, földeket vásároltunk. 

– Milyen volt az idei éve? 

– Egy nagyon rossz, aszályos év után jött, elmondhatom, hogy közepes volt az árak tekintetében. Hiába jó a termésünk, nagyon megemelkedtek az energiaköltségek. Ugyanannyi gázolajat tankoltam, mint az előző évben, de harmincmillió forinttal többért. Idén is fejlesztettünk, gépeket vettünk, négy állattartó telepet és a vágóhidat is felújítjuk, szarvasmarhát és juhokat tartunk, sőt három éve a vadmadártartást is elkezdtem, vadászati célra értékesítjük a fácánokat, vadkacsákat. 

– Ha jól tudom, mindkét fia sokat segít a gazdaságban. 

– Igen, azonban egyik fiamra sem szeretném ráerőltetni az én sorsomat. Választhatnak: ha akarják, csinálják. 

– A másokon való segítés igénye is otthonról jön? 

– Igen. Amikor 2006-ban megnyertük a választást a hét- fős csapatommal, és megkezdtük az építő munkát, azt gondoltam, sikeres vállalkozóként ez nem lesz nehéz. Aztán rájöttem, hogy a polgármesterség teljesen más világ, ott az ember szembesül azokkal a problémákkal, melyek a családoknál vannak. Szerettük volna felrázni a falu lakosságát: a reformokat az oktatási intézményekhez és a gyerekekhez kapcsolódóan kezdtük. Amikor bementem az iskolába, és megkérdeztem, hányan voltak a Balatonnál, és jelentkeztek hárman, azt gondoltam, ez borzasztó, itt valamit tenni kell. Létrehoztunk egy alapítványt, és azóta minden évben elvisszük egy hétre ingyen nyaralni az iskolásokat a tantestület szervezésében. Baráti felajánlásokból ilyenkor dinnyét, őszibarackot, fagylaltot kapnak a gyerekek, akik maguk is takarékoskodnak, hulladékgyűjtést, alapítványi bált szerveznek. A másik kezdeményezésem az úszásoktatás volt: óvodáskortól hordjuk a gyerekeket Kunhegyesre úszni. Ezt a fajta hozzáállást én is otthonról hoztam, és a feleségemmel együtt visszük tovább. Mindig van rászoruló ember, rászoruló család, ahol tudunk és kell is segíteni. Azt gondolom, jó emberekké válnak a gyerekeim is, hiszen ezt látják tőlünk, ebben nőnek fel. Karácsony előtt kétszázötvenhat élelmiszercsomagot osztunk ki a lakosoknak önkormányzati, intézményi, vállalkozói felajánlásokból. A dolgozóimat is megbecsülöm, hiszen nélkülük a gazdaságom nem működne hatékonyan: évente háromszor kapnak élelmiszercsomagot, tizenharmadik havi szabadságmegváltást. Sokat vagyok velük, én is kiveszem a részem a munkából. 

– Mit jelent önnek ez a díj? 

– Meglepett, mert eddig kizárólag polgármesterként kaptam elismerést, a mezőgazdasági munkámat még senki sem díjazta, persze nem is ezért dolgoztam, hanem a családomért, a településért, ahol élek, az új dolgok megvalósításáért. Köszönöm ezt a díjat Hubai Imre Csabának és a gazdáknak, akik érdemesnek tartottak rá!