Fejlesztés

2023.12.29. 18:00

Ötvenmillió forint pályázati forrásból újult meg négy utca Jásztelken

A burkolatok javítása mellett a projekt keretében új KRESZ táblákat helyeztek ki az érintett utcákban.

Illés Anita

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Mintegy ötvenmillió forint pályázati támogatásból újultak meg önkormányzati tulajdonú belterületi utak Jásztelken. A község a TOP Plusz programban nyert forrást a négy helyszínt – az Alkotmány, a Damjanich, a Petőfi Sándor és a Május 1. utcát – érintő beruházás megvalósítására. A belterületi utak fejlesztésének célja a balesetmentes utcák kialakítása volt – tudtuk meg a projektzáró sajtóközleményből.

A munkálatok során új aszfalt kopóréteggel erősítették meg az aszfaltburkolatú kiszolgáló utakat. A felújított aszfalt felületek mellett két oldalon javították az útpadkát. A négy utcában közel 1,3 kilométer hosszan újult meg az út. Mindezeken túl a pályázat keretében tizenhat „Elsőbbségadás kötelező!” és egy „Állj! Elsőbbségadás kötelező” táblát helyeztek ki, melyek elősegítik a lakosok biztonságos közlekedését.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában