Elismerés

2023.12.27. 17:00

Tehetség Gálán köszöntötték a kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekeket Martfűn

A tiszazugi város képviselő-testülete hagyományosan minden évben decemberében tart Sportgálát, ami idéntől a Tehetség Gála nevet viseli. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyermekeket a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtárban köszöntötték.

Pakainé Pusztai Nóra

Elismerték a tehetséges fiatalokat Martfűn

Forrás: Martfű Média

Ahogy Martfű honlapján fogalmaztak, az oktatók, művészeti vezetők és az edzők tehettek előzetesen javaslatokat a Tehetség Gála díjazottjaira, akik eredményeikkel, teljesítményeikkel és a legnívósabb díjak elnyerésével büszkévé tették a várost és folyamatosan példát mutatnak.

A művelődési házban ünnepelték nemrégiben azt a közösséget, ahol a tanulás, fejlődés és az egymás iránti tisztelet a legfontosabb. A résztvevőket Földi Edina, a Művelődési, Oktatási, Sport, Civil- és Egyházi Kapcsolatok Bizottsága vezetője köszöntötte.

– Az idei évben változtattunk. Történt ugyanis, hogy a legtöbb sportoló egyben tehetséges a tanulmányaiban is. Találkozott a pedagógusok és a sportvezetők javaslata. Egy elit csapatot ünneplünk, a kiválóságokat! – hangsúlyozta.

A martfűi önkormányzat a Tehetség Gálára, az elismerésre és a szervezésre közel egymillió forintot fordított.

Dr. Papp Antal polgármester kiemelte, a városban majdnem 400 iskolás korú fiatal sportol, ami a lakosságszámhoz viszonyítva vármegyei szinten is kiemelkedő.

Az elismerő oklevelet és a tárgyjutalmat dr. Papp Antal polgármester adta át a fiataloknak.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában