2023.12.05. 10:30
Több mint 300 millió forintból újultak meg belterületi utak Jászberényben
A beruházáshoz jelentős pályázati forrást nyert a település.
A TOP Plusz-os támogatásból megvalósult fejlesztés a Táncsics Mihály utcát is érintette
Fotó: Pesti József
Befejeződött a Belterületi utak fejlesztése című TOP Plusz-os projekt Jászberényben, melynek záró rendezvényét november 29-én tartották a polgármesteri hivatal dísztermében. Budai Lóránt polgármester köszöntője után Bató Andrea, a városgazdálkodási osztály vezetője részletesen bemutatta a nyolc helyszínt érintő beruházást. Az önkormányzat 250 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert a TOP Plusz programban belterületi utak fejlesztésére. Ehhez 100 millió forint önerőt is biztosított a város.
– A belváros területén a Táncsics Mihály, a Réz és a Mészáros Lázár utca újult meg, mindhárom utca szép térkőburkolatot kapott. A belvárosból egy kicsit kifelé haladva, a Nádor utca egyik oldalán jó állapotú a járda, ezért a másik oldalon lévő rossz járdára koncentráltunk a felújítás során. Ezen az utcán két gyalogos-átkelőhely is létesült – ismertette Bató Andrea.
Megtudtuk, hogy a Riszner József sétány első szakaszát az elmúlt években már rekonstruálták. Ennek folytatásaként most a második része szintén megújulhatott egészen a Mártírok útjáig. A projekt részeként a Tarnay Alajos és a Rácz Aladár utcát aszfaltburkolattal látták el, valamint a járdák is megújultak, a Madách utca szintén új külsőt kapott. Mindezeken túl a fejlesztés során korszerűsítették az alap közmű infrastruktúrát, kerékpártárolókat és növénydézsákat helyeztek ki.