Remek volt a hangulat

2024.02.04. 13:00

A korábbi estek szervezőinek is köszönetet mondtak a jászberényi bálon

A napokban rendezték meg a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium XXX. alapítványi bálját. A rendezvény fővédnöke dr. Novák István kanonok, plébánosatya, az Eszterházi Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese volt.

Szoljon.hu

A Jászság egyik legrégebbi és legnagyobb bálja hajnali háromig tartott

Forrás: Beküldött fotó

A rendezvényt Bethlendy Béla, a jászberényi önkormányzat kulturális és sportbizottságának elnöke, Mező István lelkész, valamint Kerekes Gábor és Soltész Ádám káplán atyák is megtisztelték jelenlétükkel.

Demeter Sándor igazgató köszöntőszavai után az esemény fővédnöke, dr. Novák István nyitotta meg a bált, melyre közel négyszázan gyűltek össze.

Az ünnepi műsort Farkas Evelin, a város ifjú énekesének és az iskola mazsorett­csoportjának közös produkciója nyitotta meg, utóbbit Bagó-Sinkovics Ágnes tanárnő tanította be. Ezt követte Zircher Dénes ötödik osztályos tanuló műsora, aki énekhangjával kápráztatta el a közönséget, majd egy látványos showtánc-produkció következett Nagy Petra és Nagy Szamira előadásában. Ezt követően az intézmény külön erre a bálra szerveződött énekkara állt színpadra, Toldiné Varga Viktória és Bíró-Herkules Éva tanárnő vezetésével. A vacsora előtt még két műsorszám szórakoztatta a jelenlévőket. A Lehel Melody Társastánc Egyesület ifjú párosa, Horváth Lili és Pethő Tamás – akik szintén az iskola növendékei – latintánc-bemutatóval készültek, a koreográfiát Molnár Anna táncpedagógus alkotta meg.

A műsor fináléja a fergetegesre sikeredett tanártánc volt, mely évről évre elkápráztatja a bálozókat. A produkciót Demény Andrea és Turiné Palócz Henrietta álmodta meg és állította színpadra.

A bál gasztronómiai különlegességeket is tartogatott. A jelenlévők ugyanis különleges menüt kóstolhattak. A menü fokhagymás mangalica eleje lyoni feltéttel, vörös áfonyával töltött jércemell panco morzsába forgatva, kemencés sült burgonya, valamint marinált saláta volt.

A vacsora után egy kis nosztalgia következett: színpadra szólították az elmúlt 30 év báljainak szervezőit. Az első rendezvény szervezése Gulyás Oszkárné Marika nevéhez fűződik, de többiek, Tóthné Oláh Szeréna, Gulyásné Dudás Valéria, Kárpátiné Fülöp Katalin, Farkasné Turján Marianna, Turiné Palócz Henrietta, Ködöböcz Klára, valamint Demeter Sándor munkáját is méltatták. Sok segítséget nyújtott még Finta Judit, Molnár Ágnes, Barta-Ács Katica és Ilonkáné Baranyi Zsuzsanna is. Demeter Sándor igazgató valamennyiüknek megköszönte az áldozatos munkát.

A bál egyik leglátványosabb pillanat az volt, amikor egy óriás ünnepi torta gördült be a terembe.

A rendezvény a Lehel Melody Társastánc Egyesület tagjainak bécsi keringőjével folytatódott, Pethő Tamás, Horváth Lili, Pócz Noémi, Birgés Mirtill, Sas Kata, Németh Sára, Pócz Laura és Csillik Nóra előadásában. A jó hangulatról, a talpalávalóról a Pezsgő Zenekar gondoskodott.

Természetesen a hagyományos tombolasorsolás sem maradt el, köszönet érte a nyereményeket felajánlók nagylelkűségének. A fődíj hagyományaikhoz híven a Benke László festőművésztanár által alkotott festmény volt.

A Jászság egyik legrégebbi, legnagyobb bálja hajnali három óra után ért véget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában