Ekegyár

2024.02.25. 20:03

Helyi érték lett a csataszögi görgős eke

Egykor külföldre is gyártották a forradalmi újításnak számító ekéket, aztán az üzem bezárt, de a helyiek még ma is ekegyárként emlegetik a területet.

Kovács Berta

Hosszú évek passzivitása után idén újjáalakult Csataszögön a 2014-ben létrehozott települési értéktár bizottság.

görgős eke,korabeli,rajz,eke,mezőgazdaság
A görgős eke
Forrás: Beküldött fotó

– Most aktívak vagyunk, keressük a helyi értékeket – hangsúlyozta az elnöknek megválasztott Juhász Éva. Elmondta, január végi bizottsági ülésükön már meg is szavazták az első érték – a csataszögi görgős eke – felvételét a helyi értéktárba, és kezdeményezték bekerülését a vármegyei értéktárba is.

A lakosoktól pedig várják a javaslatokat további értékekre.

– Minden házhoz bedobtunk egy kérdőívet, az ajánlásokat pedig az önkormányzat épületében e célra elhelyezett dobozba várjuk. Fontosnak éreztük, hogy az itt élőket is bevonjuk, hiszen ismerhetnek olyan értékeket, amiről a bizottság tagjainak nincs tudomása – mondta Juhász Éva.

Az önkormányzat honlapján is létrehoztak egy külön menüpontot, ahol folyamatosan közzéteszik az értéktár ékességeit.

A görgős ekét agrár- és élelmiszergazdaság kategóriában jegyezték be.

A maga idejében forradalmi újításnak számító mezőgazdasági találmány ötlete még a 1960-as években pattant ki a helyi születésű Szabó István fejéből, aki társaival (Bagi Andrással, Édel Lajossal, Gordos Bélával) három szabadalmi bejelentést is tett (1956, 1968, 1970). Az újítások lényege, hogy a hagyományos eke kormánylemezét szabadon forgó görgők helyettesítették, csökkentve ezzel a vonóerő-szükségletet. Az egyik ekelemez sima felületű volt, ez végezte a talaj forgatását, a többi lapát, melyek a kötött talaj porhanyósítását végezték, szabadon forgó, borda vagy csillag alakú éles elemekből lettek kialakítva. A görgők tengelyét a talajra merőlegesen állították be, ezzel légrés keletkezett, ezáltal az eke nem tudott kilépni a barázdából

Az eszközt 1969-től a Szebb Élet MGTSZ gyártotta, külön Ekegyárat alapítva a településen. Az eszköz külföldön is keresetté vált és hírét vitte a településnek. A szövetkezet aztán tönkrement, így a gyártóüzem sem tudott fennmaradni, de görgősekét még ma is használnak, a faluban is fellelhető egy példánya az egyik tanyán.

A görős eke történetéről korábban hírportálunkon is olvashattak

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában