Novák Tamás

2024.03.12. 06:55

Minden nap a régi életéért küzd a motorbalesetben lebénult szolnoki férfi

Minden a megszokott módon indult Novák Tamás életében tavaly májusban, a reggel mégis váratlan fordulatot vett. A ballagások miatt autó helyett motorra szállt Szegfű utcai otthonában, Szandaszőlős felé tartott dolgozni, amikor balesetet szenvedett a Tisza-hídon. Csoda, hogy túlélte az ütközést, 168 napot töltött kórházban.

Pakainé Pusztai Nóra

Mindössze néhány homályos képre emlékszik a szolnoki Novák Tamás a tavaly májusi balesetéből. Motorral indult dolgozni Szandaszőlősre, hogy elkerülje a ballagás miatti forgalmat. Útja a Tisza-hídig tartott, ott ugyanis egy autó elsodorta, Tamás súlyos balesetet szenvedett.

Novák Tamás,Baleset,Szolnok,Tisza-híd
Novák Tamás mindent megtesz azért, hogy újra lábra álljon.
Fotó: Mészáros János

Rutinos motoros lévén a felezővonal mellett középen, az álló autósor mellett csorogtam el, másra nem is nagyon emlékszem. A rendőrség visszaadta a motorom maradványait, 38 kilométer per órán áll az óra, én annyival mentem – mondta a tragikus napról a fiatalember. 

Csoda, hogy túlélte, öt olyan sérülése volt, amibe egyesével is bele lehetett volna halni. Agyburok repedése lett, az első felvételek után úgy tűnt, akkora ütést kapott a feje, hogy agyvérzést kap vagy agyhalott lehet, de Tamás élni akart.

– 36 bordatörésem volt a baleset és az újraélesztés következtében, jobb lábamról a combizom leszakadt. A testemből mindenhonnan csövek lógtak ki, a fejemből, a hónom aljából, még a hasamon is van egy heg. A gerincem eltört, nem éreztem a lábam – sorolta. 

A kórházban még az orvosok is csodájára jártak, amikor visszanyerte eszméletét, de még ezután is számos műtét várt rá.

– Tele voltam gyógyszerekkel, sok képzeletbeli helyen jártam, úgy emlékeztem, hogy a baleset a londoni Tower hídon történt. Később mondtam a nővéreknek, hogy hozzanak Uralt, mert vinni kell a betegeket, akkor éppen Kelet-Oroszországba képzeltem magam. Olyanokra emlékszem, amik nyilvánvalóan nem történtek meg. A gerincműtétre például egy uszodából vittek el, ilyeneket okozott a gyógyszer – mesélte, ahogy a képzelete játszott vele.

Más arc néz vissza rá a tükörből

A május 5-i baleset után a legfontosabb feladat az volt, hogy életben tartsák. Gerincműtétje után bő egy hónappal szállították Budapestre a Honvéd Kórházba, hogy az arcát is rendbe hozzák.

– Zárt sisak volt rajtam, de az arcom és állkapcsom is eltört hosszában keresztben, egy nyolc órás műtét várt rám. Külön csapat altatott, hogy hozzáférjenek az arcomhoz és tudjanak dolgozni. Letört a járomcsont, a bal szemem bentebb volt, ferdén láttam vele, azt se tudták egy darabig, hogy megmaradt-e. A csontokat lemezekkel fogták össze – magyarázta.

Még tavaly májusban a Tisza-hídon történt balesetben sérült meg Novák Tamás
Fotó: Nagy Balázs / Forrás: MW-Archív

Amikor a tükörbe néz más arcát látja, minimális asszimetria és érzéskiesés emlékezteti a műtétre. A fővárosból ismét Szolnokra került, a MÁV kórházba küldték rehabilitációra, ám egy tüdőgyulladás miatt ismét visszakerült a Hetényi Géza vármegyei kórházba, ahol mire meggyógyult, teljesen legyengült.

– Annyit feküdtem, hogy ülni sem bírtam, ha már felültem leesett a vérnyomásom, szédültem hányingerem volt – emlékezett vissza a nehéz napokra.

Budakeszin az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben töltött három és fél hónapot, már alig várta, hogy hazatérhessen.

– Jó volt újra itthon lenni – mondta, miközben könnyek gyűltek a szemében. 

Normális életre vágyik

Tamás mára eljutott odáig, hogy kerekesszékkel önállóan közlekedik, minden nap tornázik. Kitűzte a célt maga elé, hogy ismét lábra áll.

– Normális életre vágyom, szeretnék visszamenni dolgozni, elindítani a 10 éves fiamat az életben. Néha elfogy a türelmem, de olyankor mindig arra gondolok, hogy nincs más lehetőségem. Mindent megteszek, hogy lábra álljak – fűzte hozzá határozottan. Ám őszintén elmondta, hogy addig is, a mindennapi életben segítségre szorul. 

– A mosógépet még be tudom pakolni, meg ki is, de a rajta lévő szárító gombjait nem érem el. A hűtőnek is csak az alsó polcait használom, sőt bevásárlásnál sem tudom magasról levenni a termékeket, hogy a fűnyírásról már ne is beszéljek – fejtette ki a mindennapi élet nehézségeit. 

Tervei vannak a motor roncsaival

Motorjának roncsait még a műhelyben őrzi, a rendőrségi vizsgálat lezártáig a balesetnél viselt ruháját is eltette.

– Sajnálom a motort, nehezen jutottam hozzá, de teljesen tönkrement. Arra gondoltam, hogy kettévágom, az elejét kirakom a falra, hogy ez maradt belőle. A tankot kell lakatolni és dísz lesz a többi Honda relikvia mellett a szekrény tetején, illetve vannak még olyan alkatrészek, amiket fel lehet használni – mesélt a terveiről.

Bízik a felépülésben Tamás

Novák Tamás folyamatosan végzi a gyógytornát, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben elkezdte érezni a lábát.

– Fázik. Nem úgy mint előtte, de fázik. Az akaratot is érzem benne, nagyon mélyen vannak izomrezgések. A gyógytornát viszont minden nap csinálni kell – mondta határozottan.

Komoly beruházás volt, mire a szükséges eszközöket beszerezte, barátai rámpát is építettek házának bejáratához. Most egy 3,3 millió forintos, 100 órás robotterápiás kezelésre gyűjt, ami segítené gyógyulását. 

Aki teheti, hozzájárulhat Novák Tamás felépüléséhez, adományozni a 11773456-01647871 (OTP) bankszámlaszámra lehet.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában