Magyar Falu Program

2024.04.06. 11:30

Felújítják a kultúrház belső terét Csataszögön

Régóta szeretnének számítógépes szobát kialakítani, de ráfér a helyiségekre többek között a festés, a parkettafelújítás is. Klimatizálnak is három helyiséget.

Kovács Berta

Eredményesen vett részt Csataszög a Magyar Falu Program önkormányzati tulajdonú ingatlanok fejlesztésére kiírt pályázatán. 

munkálat,felújítás
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

A kis falu a közösségi színtér belső felújítására pályázott, sikeresen, 18,65 millió forintot sikerült elnyerniük.

Mint Oravecz Zsuzsanna Éva polgármester korábban is hangsúlyozta, az összegből a még 1962-ben épült, és már leromlott állapotú közösségi színtér belső felújítását szeretnék megejteni. Kicserélik az ajtókat, ablakokat, álmennyezetet alakítanak ki, felújítják a parkettát és a lambériát, burkolnak, kifestik a helyiségeket.

Konyhát és számítógépes klubszobát alakítanak ki, beépített konyhabútorral, polcrendszerrel. Három helyiségben hat klímát is beszerelnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában