2024.05.18. 12:00
Érdemes horgászni indulni a pünkösdi hosszú hétvégén a Jászkunságban
Az ünnepekre több tonna fogható pontyot kaptak vármegyénk vizeibe a pecások.
Fogható méretű háromnyaras pontyokkal gyarapította a kezelésében lévő vizek halállományát a héten a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KTVHESZ).

Forrás: Beküldött fotó
Összesen mintegy 7 tonnát telepített a horgászok által leginkább kedvelt halfajból a Malomzugi Holt-Zagyvába, a Jászsági-főcsatorna felső szakaszába, a Nagykunsági-főcsatorna felső és alsó szakaszába.
A szóban forgó vízterületeken az idei évre feloldották e halfaj jogszabályban előírt fajlagos fogási tilalmát, mely egyéb vizeken egyébként jelenleg is tart, így a horgászok kedvükre pontyozhatnak.
Donkó Péter, a KTVHESZ ügyvezető igazgatója kifejtette, ezúttal nem harangozták be előre a telepítések pontos időpontját. A tapasztalatuk ugyanis az, hogy aki tehette, a halak beeresztését követően rögtön a telepítési helyszíneken kezdett horgászni. A kihelyezésüket követően pedig kell pár nap, amíg a halak szétszélednek, és szeretnének azoknak a horgászoknak is ugyanolyan esélyt biztosítani kifogásukhoz, akik az adott napokon nem tudnak lejutni a vízhez.
Amellett a könnyű zsákmány félő, hogy egyeseket az engedélyezett darabszám fölötti mennyiség kifogására és megtartására csábít, és minden pecás mögé nem állíthatnak halőrt. Bár a legutóbbi ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, a horgászok túlnyomó többsége betartja a szabályokat.
A fogási tilalmi idő lejárta előtt a Tiszába is helyeznek még ki pontyokat, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy a folyón a KTVHESZ kezelésében lévő szakaszon is érvényben van május végéig a tilalom.