Rendezvény

2024.05.25. 13:00

Kerékpáros KRESZ pályával bővülhet hamarosan a karcagi Madarász óvoda – galériával

Immáron 15. alkalommal rendezték meg a SZIM-világ elnevezésű eseményt Karcagon. A rendezvényen nagy bejelentést is tettek a helyi óvoda fejlesztésével kapcsolatban.

Daróczi Erzsébet

A Madarász Imre Egyesített Óvoda Gépgyár úti SZIM óvodája a minap tartotta meg a XV. SZIM-világ rendezvényét. Az eseményen köszöntőt mondott Balajtiné Sütő Margit igazgató, aki elmondta, mindig nagy örömmel érkezik ide, hiszen a SZIM oviban kezdte pályafutását, és ma már azoknak a gyermekei járnak ide, akik annak idején az ő óvodásai voltak, és a nagyszülők között is sok ismerőst lát, ami szintén öröm számára.

óvoda, Szepesi Tibor
A rendezvényen beszédet mondott Szepesi Tibor polgármester is
Fotó: Daróczi Erzsébet

Szepesi Tibor polgármester megnyitójában arról szólt, hogy a rendezvény 15 évvel ezelőtt indult útjára, amely mára hagyomány lett. Minden alkalommal sok olyan diák jelenik meg, akik már iskolába járnak, de szívesen jönnek visszaemlékezni az itt töltött időkre.

– Az elmúlt években sikerült felújítani az óvodát, bízom abban, hogy ez folytatódni fog és nem áll meg egy napvitorlánál, hanem napvitorla hegyek lesznek majd, védve a gyermekeket – fogalmazott. 

Örömmel mondhatom, megvalósulhat régi vágyunk, hamarosan ugyanis egy kerékpáros KRESZ pályát alakíthatnak ki az udvar hátsó részén

 – tekintett előre a polgármester.

A köszöntők után az óvoda nagycsoportosai „Diószüret” címmel egy játékfüzérrel rukkoltak elő, majd SZIM-es színes játékokat mutattak be a kisebbekkel közösen. Szabóné Szentesi Mária tagóvoda-igazgató elmondta, mindig öröm, hogy volt óvodásaik iskolásként is visszajönnek. 

A Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményének felsős kamarakórusa tavaszi dalcsokrot adott elő, majd a városi mesemondó verseny helyezettjei: Rácz Hédi és Rózsa Karina Klaudia meséltek a jelenlévőknek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában