Voks

2024.06.17. 11:25

Energiafüggetlenség, sportszálló, fürdőfejlesztés – komoly terveik vannak Dél-Pest polgármestereinek

Gazdasági erősödés Abonyban, energetikai fejlesztés Újszilváson és Kőröstetétlenen, vállalkozások támogatása Jászkarajenőn – megválasztott polgármesterek beszéltek terveikről.

Rózsa Róbert

A Szolnok közelében fekvő dél-pesti települések többségében a hivatalban lévő polgármesterek kaptak felhatalmazást munkájuk folytatására a június 9-ei önkormányzati választáson, így több térségbeli fejlesztés is folytatódhat.

fejlesztés, fürdő, energia, gyógyvíz
Több fejlesztés is megvalósulhat a következő években Újszilváson, mondta el hírportálunknak Petrányi Csaba, a település polgármestere
Fotó: Mészáros János

Mint korábban beszámoltunk, Abonyban az egyedül induló Pető Zsolt folytathatja polgármesteri munkáját. A városvezetőt jelölő Városunk Fejlődéséért Egyesület minden egyéni választókerületben nyert, és erős többséget kapott a testületben. A járási székhely Cegléden újraválasztották Csáky Andrást. A Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület (CLK) városvezetője viszont ahogy 2019-ben, úgy ezúttal is testületi többség híján dolgozik majd, micel a CLK négy, a kormánypártok kilenc mandátumot szereztek.

Októbertől is Pásztor Roland vezeti Kőröstetétlent és dr. Petrányi Csaba Újszilvást. Palya István is újrázott Jászkarajenőn. A térségben egyedül Törtelen történt váltás: Godó Tibort Godó János követi majd a polgármesteri poszton.

Mivel a legtöbb településen az eddigi vezetést bízták meg a folytatással, megkérdeztük, milyen tervekkel vágnak neki a következő ciklusnak

Számos fejlesztés megvalósulhat Dél-Pesten, íme a tervek

  • Pető Zsolt, Abony: – Folytatjuk a 2019-ben megkezdett munkát, aminek a középpontjában továbbra is a Szeretlek Abony Program áll. Az önkormányzati feladataink magas színvonalú ellátása mellett folytatódnak a már megkezdett beruházásaink. Ezek mellett kiemelt célunk a helyi gazdaság erősítése és a munkahelyteremtés, a közterületek és közösségi terek fejlesztése, a geotermikus energia hasznosítási projektünk indítása, a strandunk vizének gyógyvízzé minősítése, az idősotthon programunk megkezdése és még számtalan fejlesztési elképzelés. Továbbra is fontos feladatnak tekintjük a városi közösség erősítését és a programturizmust élénkítő rendezvények szervezését. Mindezekhez egy aktív városvezetésre, sokrétű együttműködésre és nagyon sok munkára lesz szükség.
  • Petrányi Csaba, Újszilvás: – Folytatjuk a közútfejlesztéseket, fejlesztjük az uszodát és a sportpályát. Bővítjük a már meglévő kamerarendszerünket és súlyos szankciókat vezetünk be az illegális szemetelőkkel szemben. Szeretnénk továbbá az önkormányzat intézményrendszerét energiafüggetlenné tenni, és befejezzük a községháza és az idősek otthona energetikai korszerűsítését is. Újdonságként pedig sportszállót tervezünk létrehozni és több utcában is korszerűsítjük a közvilágítást.
  • Palya István, Jászkarajenő: – Mostanra sikerült a települést felzárkóztatni, és megfelelően kiépíteni a települési infrastruktúrát. A következő időszakban a fejlesztéseken a sor, az ipari park és a piac belakása, a vállalkozások támogatása és a helyi adóbevételek növelése. Szerencsére a faluban növekszik a gyereklétszám, így bölcsőde- és óvodafejlesztésekben is gondolkodunk.
  • Pásztor Roland, Kőröstetétlen: – Sok függ a pályázati lehetőségektől, de a fő célunk az a falu energiafüggőségének a csökkentése. Legalább nullás energiaköltségűre szeretnénk hozni a települést, ennek érdekében napelemeket szeretnénk elhelyezni. Emellett járdafelújításokat is szeretnénk végrehajtani, folytatni szeretnénk az Árpád-emlékmű fejlesztését is, illetve már a nyáron a Magyar Falu Program keretében felújítjuk a Civil Ház udvarát. Ezek mellett pedig szeretnénk fenntartani a község rendezettségét, biztonságát és a virágosítási programot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában