Pozitív hozzáállás

2024.07.09. 13:55

Csodálatos pillanatként élte meg a mankóval közlekedő idős szolnoki hölgy a buszsofőr tettét

Megható történetek fő jellemzője, hogy többnyire hétköznapi helyzetekben történnek. Egy 82 éves szolnoki hölgy most olyan esetet mesélt el szerkesztőségünknek, melyben a buszsofőr emberségből jelesre vizsgázott.

Molnár-Révész Erika

A szerkesztőségünket megkereső 82 éves P. J-né úgy gondolta, megosztja legutóbbi tapasztalatát az egyik buszsofőr viselkedésével kapcsolatban, amelyre ő maga az emberséges hozzáállás egyik példájaként tekint. 

buszsofőr, mankó, idős asszony
Nem hagyta faképnél a mozgáskorlátozott idős asszonyt a szolnoki buszsofőr, türelmesen megvárta míg odaér az ajtóhoz, majd felszáll
Fotó: Illusztráció / Forrás: Shutterstock.com

Nem indult el, még a zöld jelzés ellenére is várt a buszsofőr 

– Az egyik gyógyszertárból indultam útnak reggel 8 óra után. A Hetényi Géza Kórházhoz szerettem volna eljutni. A busz, ami érkezett, és amelyről úgy gondoltam, hogy a kórház felé megy, piros lámpát kapott a temetőnél. Nekem viszont zöldre váltott a jelzés, így átkeltem a zebrán. Iparkodtam, amennyire tudtam, hogy elérjem a buszt, de sajnos mankóval csak nehezen járok. Közben már a busznak is zöldre váltott a lámpa... – kezdte történetét a szolnoki P. J-né, aki már 82 éves, de a bevált útvonalakon még mindig egyedül közlekedik a városban.

Olyan emberséges volt a buszsofőr, hogy megvárta, míg odaérek...

– csuklott el a meghatottságtól az idős asszony hangja, ahogy folytatta a történetet. Mint elmondta, azért is nagyon hálás, mert hiába sietett, a mankóval így is több percbe telt, amíg odaért a busz ajtajához. 

Sajnos az eset ellenkezője is megesett már az idős asszonnyal

– A busz hátulján a 2Y jelzést láttam, és ez időben olyan 8 óra 40-45 perc körül történt. Nagyon hálás vagyok, hogy még léteznek ilyen buszvezetők ebben a mai, rohanó, embertelen világban, aki képes volt megvárni engem, hogy odaérjek. Amikor fölszálltam a buszra, oda is mentem a sofőrhöz és megköszöntem neki, hogy megvárt. De azon kívül, hogy én ezt megtettem, szerettem volna megosztani a történetet azért, hogy ilyen buszvezetők is léteznek – hangsúlyozta az idős hölgy, akinek már volt rossz tapasztalata is más esetekben. 

Volt már, hogy becsukta előttem az ajtót egy másik buszsofőr.

– Az első ajtón kell felszállni, de amikor még csak a középsőnél jártam, bezárta az ajtót elöl és elindult. Ezért is esett olyan jól, hogy most ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Olyannyira, hogy amikor leszálltam a kórháznál, sírva fakadtam... – zárta történetét.

Az iránymutatás is úgy szól, meg kell várni az utasokat 

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Volánbusz Zrt-t is. Arra voltunk kíváncsiak, milyen szabályok vonatkoznak a buszsofőrökre hasonló szituációban. 

– Kollégáink képzésében, illetve a nekik szóló tájékoztatókban az iránymutató magatartás minden esetben az udvarias, utasbarát hozzáállás. Az autóbuszvezetőknek szóló kézikönyvben külön felhívjuk munkatársaink figyelmét, hogy az ajtók zárása előtt meg kell győződni arról, valamennyi, felszállni szándékozó utas feljutott-e a buszra, és arra is kitér a tájékoztató, hogy a megállóhelyhez közeledő, utazási szándékát egyértelműen jelző utast meg kell várni. A fentieknek megfelelően természetesen helyeseljük, hogy kollégánk bevárta a megállóhelyen az idős, mankóval közlekedő utast – válaszolta kérdésünkre a busztársaság. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában