Három hónap után újra próbál a szolnoki Tisza Táncegyüttes

– Mi tagadás, a mi életünkben is nyomot hagyott a veszélyhelyzet. Annak kihirdetése után mi is, szinte azonnal, március 12-én befejeztük az aktív munkát. Szám szerint az egyesület hét csoportjának mintegy százötven tagja széledt szét, tért haza. Mindegy hogyan mondjuk, a lényeg, hogy egyik pillanatról a másikra távol kerültünk egymástól. A táncban az a szép, hogy az embernek párja vagy társai vannak. A szólótáncosnak is ott van a hangszeres kísérője. A tánc társas lét, közösségi életforma. Együtt kell megélnünk a próbák nehézségeit, a sérüléseket, izomlázakat, sok bút és bajt, illetve az izgalmakat, a fellépéseket, a sikereket, a közös örömzenélést és táncolást. Ezt a folyamatot szakította meg a járvány – beszélt érzéseiről Horváth Róbert.

– Nagyon nehezen éltük meg, hogy a tavasz elejétől elmaradtak a betervezett rendezvények, melyeket nem csupán a magunk és mások örömére, szórakoztatására szervezünk, hanem, mert remek felmérők arra, hogy hol tartunk, miben vannak még hiányosságaink, mit lehet tovább javítani. Az első pofon az volt, hogy nem tudtunk eljutni a Zalai Kamaratánc Fesztiválra vagy a Pápai Ifjúsági Fesztiválra. Aztán elmaradt az éves programban szereplő lengyelországi tánctábor, és tulajdonképpen egészen augusztus közepéig-végéig át kellett húznunk az eseménynaptárunkat. Mostanság tervezzük újra – foglalta össze szó szerint a világ búját-baját az elnök.

– Ám nem tétlenkedtünk. Azt találtuk ki, hogy hasznosan töltsük a kényszerszünetet, régi felvételeket nézegettünk. Szavazásokat írtunk ki arra vonatkozóan, hogy mely műsoraink voltak a „legek”. Sok szempontból osztályoztunk, így, a visszajátszások láttán mindenki véleményt tudott alkotni a maga és a közösség munkájáról. De szerveztünk a világhálón keresztül a fiúknak legényes párbajt, amelyre én is jelentkeztem, és megmérettem magam egy kalotaszegi tánccal.

– A pauza arra is jó alkalom volt, hogy az egyébként is rendszeresen tisztán tartott klubházunkat és tánctermünket még alaposabban kitakarítsuk, fertőtlenítsük. Amikor a múlt hét elején újra egybegyűltünk, úgy örültünk egymásnak, mint a régi barátok, akik évek óta nem találkoztak egymással. Pedig ma már az interneten és mobiltelefonok világában szinte benne élünk mások intim szférájában is, annyira közel hoznak bennünket a technológiák – mondta Horváth Róbert, majd az év második felére tervezett eseményekről is mesélt.

– Általában nyáron egy hosszabb időre leállunk, idén ez nem így lesz. Táncosaink annyira ki vannak éhezve a láb- és padlóropogtatásra, hogy ezúttal csak egy minimális időt hagyunk nyaralásra. Már most láthatóan az ősz nagyon tartalmas lesz, sok fellépésnek nézünk elébe. Vannak állandó felkéréseink hagyományos rendezvényekre, és bejelentkeztek újak is. A táborunk megrendezése még kérdőjeles, de tagtoborzást rendszeresen rendezünk, hiszen csoportjainkban vannak természetes fluktuációk. A cseperedők, corvinkások kinövik magukat, az ország vagy a világ más szegletébe mennek tanulni vagy dolgozni. Aztán örömmel vesszük, amikor visszatérnek, és újra bekopogtatnak hozzánk. Aztán ott van a szeniorok csoportja, amely jószerével csak népesedik olyanokkal, akiknek a néptánc életre szólóan beleragadt a talpukba és a lelkükbe. Hát, ilyenek vagyunk mi, tiszások…