Szolnok

2020.12.07. 20:00

Neves grafikus munkásságát kutatja a művészettörténész

Ezekben a napokban kezdte meg munkáját a Damjanich János Múzeumban az intézmény új művészettörténésze. Képiró Ágnes Hódmezővásárhelyről érkezett a jászkunsági megyeszékhelyre. Első benyomásairól és sokoldalú munkájáról beszélgettünk a szakemberrel.

Hartai Gergely

– A kezdetekkor mi motiválta, hogy a művészettörténészi pályán induljon el?

– A nevem óhatatlanul is erre a pályára kötelezett. A „képiró” vagy „képíró” ugyanis a régi magyar nyelvben festőművészt jelentett. Valójában azonban az alkotóművészet szeretete ösztönzött arra, hogy ezt a hivatást válasszam. Az a típusú ember vagyok, aki szívesen olvas, kutat és publikálja a kutatási eredményeit.

Szeretek együtt dolgozni másokkal, együtt „lélegezni” az alkotókkal.

Mindezek a tulajdonságaim a kiállításszervezésben, a kurátori munkában, de a múzeumi tevékenységemben egyaránt visszaköszönnek.

– Honnan, és milyen érzésekkel érkezett a jászkunsági megyeszékhelyre?

– Művészettörténész-muzeológusként 2018 őszén kezdtem dolgozni a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Szerettem ott tevékenykedni, ám a szolnoki munkámnak is nagyon örülök. Nem szakadok el azonban az előző munkahelyemtől. Ott hazánk egyik legnagyobb kortárs kiállításának, a Vásárhelyi Őszi Tárlatnak vagyok a társkurátora.

– A képzőművészet világában miben hasonlít egymásra Szolnok és Hódmezővásárhely?

– Mivel Szolnok is egy alföldi művészeti központ, ezért úgy élem meg a költözést, mintha az egyik szakmai otthonomból a másikba érkeztem volna.

Terveim között szerepel a két település képzőművészeti kapcsolódási pontjainak erősítése.

– Mind a Tornyai János Múzeum, mind pedig a Damjanich János Múzeum rendkívül gazdag képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezik. A történeti anyagok között olyan kincsek találhatóak meg, melyekkel még évtizedekig lehet dolgozni. Fontos hasonlóság az is, hogy mindkét városnak van művésztelepe, és helyben élő, a helyi hagyományokat valló és folytató, valamint kortárs irányzatokat követő művészei.

– Csupán egy hónapja dolgozik a Tisza partján. Milyenek az első benyomásai a városról?

– Először tartottam tőle, hogy lesz-e majd olyan pont a városban, amit igazán a magaménak érzek, hiszen nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Szolnok nem tartozik a legkedveltebb hazai turistacélpontok közé. Pontok alatt nemcsak a fizikailag felfedezhető helyszíneket értem, mint a hidak, a Zagyva-part, vagy a Tisza, hanem az emberi tényezőket is. Ebből a szempontból igencsak szerencsésnek mondhatom magam. Ennyi kedves és nyitott emberrel még sosem találkoztam. Az első munkanapom óta eufóriában élek.

Úgy élem meg a költözést, mintha az egyik szakmai otthonomból a másikba érkeztem volna – osztotta meg a munkahelyváltással kapcsolatos érzéseit Képiró Ágnes
Fotó: Mészáros János

– Mivel foglalkozik majd a Damjanich János Múzeumban?

– Az egyik fő feladatomnak tekintem a Szolnoki Művésztelep művészettörténeti feldolgozásának folytatását, amelyről Egri Mária művészettörténész 1977-ben kiváló kötetet publikált, az ő nyomdokain szándékozom továbbhaladni. Emellett grafikatörténeti kutatásokat végzek, az államszocializmus korára fókuszálok.

– A szolnoki múzeumban is megtalálható számos országos jelentőségű grafikusművész munkája. Sőt, a művésztelep alkotói között máig vannak olyan művészek, akik professzionális szinten foglalkoznak a képzőművészetnek ezen ágával. A Szolnoki Művésztelepen él és alkot Király György festőművész, akinek grafikai munkássága is kiemelkedő. Pályájáról most készül egy összegző katalógus, amelynek szerkesztését én végzem.

– Munkásságának középpontjában egy neves hazai grafikus életútja áll. Ki ő?

– Így igaz. Kass János grafikusművész életművének a kutatásával is foglalkozom, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kállai Ernő Művészettörténészi és Műkritikusi Ösztöndíja is támogat.

Az ösztöndíjat évente hét fiatal művészettörténész kaphatja meg hazánkban, éppen ezért kitüntető érzés, hogy idén másodszor nyertem el.

– Kass nevéről sokaknak csupán a könyvillusztrátori tevékenysége jut az eszébe. Tény, hogy 2010-ben bekövetkezett haláláig mintegy 400 könyvet illusztrált, ám kevesen tudják róla, hogy a magyar származású John Halasszal együtt ő alkotta meg a világ első teljesen digitalizált animációját, a Dilemmát, és az alkalmazott művészetek más területein is maradandót alkotott. Éppen ezért méltatlan, hogy életművét nem ismerjük eléggé.

– Azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy néhány hónappal a halála előtt még találkozhattam vele. Tartalmas alkotói pályájának monografikus igényű feldolgozása nem könnyű feladat, többéves kutatómunkát igényel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában