Szolnok

2020.12.05. 20:00

Páratlanul gazdag életművet hagyott hátra Baranyó Sándor

„Színekben megjelenített drámák” – ezt a címet adta egykori kollégánk, Valkó Mihály annak a cikknek, amit Baranyó Sándorról írt még 1992-ben, amikor a művészt Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjjal tüntették ki. Azóta egyikük sincs köztünk, sem a zseniális festő, sem pedig a pótolhatatlan újságíró. Baranyó Sándor a napokban lenne százéves, a 2001-ben elhunyt művész és pedagógus egyedülálló módon jelenítette meg az alföldi élet mindennapjait.

Molnár-Révész Erika

Baranyó Sándor 1920. december 3-án született Szolnokon. Tanulmányait 1939–1944 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte, Szőnyi István növendékeként. 1945-től 1951-ig a megyeszékhelyen, majd néhány évig Budapesten élt. 1953-tól 1956-ig az oktatási minisztérium rajzoktatási szakreferense volt, több szakkönyv is fűződik a nevéhez. 1957-től a Szolnoki Művésztelep tagja, meghatározó egyénisége lett. Az 1960-as években művészettörténetet tanított és irodalmi kört vezetett a Varga Katalin Gimnáziumban.

– Baranyó Sándor a Szolnoki Művésztelep expresszív irányultságú festője volt. Olyan stílust és irányvonalat képviselt, amely nemcsak korába, de az európai festészetbe illeszkedő szemlélettel, stílussal dolgozott. A magyar festészetben is egy viszonylag egyedülálló életművet hagyott hátra – mondta a festőről a Damjanich János Múzeum művészettörténésze.

Csiszár Róbert hangsúlyozta, Baranyó rendkívül termékeny művész volt, több mint kétezer festményt hagyott hátra, ebből ötven-hetvenöt az, amik kifejezik igazi festői nagyságát. A múzeumban a művész több mint harminc alkotása látható, a gyűjteményt Baranyó Sándor özvegye ajándékozta a közintézménynek.

Csiszár Róbert, a Damjanich múzeum művészettörténésze Baranyó Sándor Parasztkendős asztal című olajfestményét mutatja, melyet a művész 1966-ban készített
Fotó: Mészáros János

– Szolnokon található munkái nem teszik ki életműve színe-javát. Azok a képei, melyek a magyar festészetben mind szín- és anyaghasználatban, mind látásmódban is kiemelkedő kvalitású művek, nagyobbrészt országszerte, különböző közgyűjteményekben és magángyűjtőknél találhatóak. Nemcsak a Szolnoki Művésztelep, hanem az alföldi piktúra és a korabeli magyar festészet meghatározó festőművésze – jellemezte a szakember. Baranyó Sándor többször járt külföldi tanulmányúton, számos kiállítása nyílt egyebek mellett Japánban, Németországban és Párizsban.

– Legszívesebben olajjal dolgozott, farostlemezre, vastag faktúrával. Azért azt hozzá kell tenni, hogy Baranyónak nem csak ebből állt a festészete, kiváló akvarelleket is készített, ezek a művek inkább külföldre kerültek. Amellett, hogy kiemelkedő művész, nagyon felkészült pedagógus is volt. A Varga Katalin Gimnáziumban nagyon szerették diákjai – emelte ki Csiszár Róbert.

Baranyó Sándor számos díjat is kapott munkásságáért
Fotó: Archív fotó

A száz éve született festőről a Szolnoki Művésztelep nevében Verebes György művészeti vezető emlékezett meg.

– Sajnos számomra nem adatott meg az a lehetőség, hogy találkozhassak Baranyó Sándorral. Ennek ellenére a festői munkásságát az elmúlt évek során alaposan megismertem, és úgy gondolom, létezik az a kapcsolat, ami a műveken keresztül is bensőséges viszonyt tud teremteni művész és befogadó, művész és művész között. Ez számomra Baranyó Sándor festményei előtt állva kifejezetten erőteljes élményt ad mind a mai napig. Képes volt arra, hogy az egyik XX. század eleji meghatározó európai festészeti irányzat, majd hagyomány, a fauvizmus (Vadak) értékeit a század második felének magyar festészetébe átmentse – vélekedett a Munkácsy-díjas művész.

Verebes György hozzátette, Baranyó személye hiteles módon kapcsolja a Szolnokhoz és környékéhez köthető alföldi festészet hagyományát arra a festészeti fonalra, melyet az európai művészetben Georges Rouault, Oscar Kokoschka, vagy közelebbi példákat említve Koszta József, Tornyai János, vagy a vajdasági születésű Milan Konjovic neve fémjelez. Hangsúlyozta, Baranyó Sándor személye közéleti, szervezői tevékenysége révén is egy fontos mérföldköve a Szolnoki Művésztelep kivételes hagyományának.

A kivételes művész élete utolsó éveit Szolnokon és Nagykörűben töltötte, ahol élt és alkotott. 2001-ben bekövetkezett halála után Szandaszőlősön utcát neveztek el róla.

Kedvenc témája volt az Alföld

Baranyó Sándor témái között külső és belső terek, tájak, csendéletek, de emberi arcok és alakok is megtalálhatóak.

– Mindez egy vérbeli kolorista festő érzelmeinek, átéléseinek, indulatainak hálóján átszűrve. Intenzív kontrasztokkal, saját színerővel rendelkező vastag festékréteg alól sugárzó energiával érzékeltetve annak a korszaknak a dilemmáit és belső küzdelmeit, amelyben élt. A nagy társadalmi, filozófiai témák kevéssé érintették az életművét. Alkotásai a szín, a gesztus, az emberi mozdulat, ezáltal pedig a megtapasztalt élet teljes befogadásának bűvöletében éltek és élnek. Mégsem illethetjük művészetét a hedonizmus jelzőjével, mert amíg a hedonizmus sajátja a mértéktelenség, addig a Baranyó-életművet a kompozíció rendje, a tökélyre törekvő színharmónia jellemzi – elemezte Baranyó Sándor festészetét Verebes György, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik