Hamarosan új tulajdonosa lehet a híres festő nagykörűi házának

A 20. századi hazai festőtársadalom egyik ismert és elismert alakja volt ­Baranyó Sándor (1920. ­december 3. – 2001. április 25.). Súlyos betegségben, ám magas korban, 81 esztendősen hunyt el Szolnokon. Ott, ahol született, élt és a leggyakrabban alkotott.

A művészeti lexikonok szerint tanulmányait 1939 és 1944 között a Magyar ­Képzőművészeti Főiskolán végezte. Szőnyi István növendéke, mesterének ­1943–44-ben tanársegédje volt.

Már a ­Balatoni-ösztöndíjjal a zsebében, 1944–45-re a szolnoki Művészeti Egyesület igazgatósága a ­kolónia vendégtagjául választotta. A második világháború végétől 1951-ig Szolnokon élt és alkotott, majd 1951-től 1957-ig Buda­pestre költözött. 1953-tól 1956-ig az oktatási minisztérium rajzoktatási szakreferenseként tevékenykedett.

A forradalom után, 1957-től hazatért szülővárosába és a Szolnoki Művésztelep tagja, meghatározó egyénisége lett. Az 1960-as években művészettörténetet tanított, és irodalmi kört vezetett a Varga Katalin Gimnáziumban.

Több országban járt tanulmányúton, 1966 és ’68 között Franciaországban dolgozott. Önálló és csoportos kiállításai idehaza és külföldön is nagy sikert arattak.

A ­’80-as években a csendes Cseresznyésfaluban, Nagykörűben építtetett magának egy műteremházat. Élete utolsó éveit Szolnokon és Nagykörűben töltötte. Halála után Szolnokon, Szandaszőlősön utcát neveztek el róla.

– Emlékeim szerint a helyiek egyáltalán nem rossz szemmel nézték, hogy egy neves művészember a falujukba költözik – mesélt honlapunknak Baranyó Sándor nagykörűi éveiről Veres Nándor polgármester, aki akkortájt ifjonti legényemberként láthatta a mestert testközelből.

– Inkább büszkék voltak arra, hogy a jeles festő mellettük él és dolgozik. Csendes ember volt, jól beleilleszkedett a környezetbe. A Tisza partjára járt le csendéletet és tájképet festeni, kalapban. A házát, amit üdülőként és műteremnek álmodott meg, maga díszítette – mondta Veres Nándor. A településvezető hangsúlyozta, hogy ápolják Baranyó emlékét, a helyi galériá­ban több alkalommal szerveztek már alkotásaiból is kiállítást.

– Én kisgyerek voltam még, amikor egyszer dinnyét vásárolt tőlem – emlékezett ­vissza a festővel való találkozására Barát József is. – Pár forintból ötven fillért kellett volna visszaadjak, de legyintett rá. Egyébként nem a műteremháza az egyetlen ingatlana Körű­ben. Egy kis házat már korábban vett magának a faluban a Tiszánál, a gát tövében. Tudtommal a Baranyó fiú és családja­ mindmáig ott élnek, és nem csupán nyaranta – mondta.

Az Illés utcai Baranyó-műteremház falán 20 négyzetméternyi felületen ma is jól látható a művész „Allegorikus kép” címet viselő freskója.

A ház homlokzatát ­díszítő „Sétálók” című üvegmozaikját a festő halála után özvegye 30 festménnyel együtt a Damjanich múzeumnak adományozta. Nagykörűben az Illéskői emlékmű tűzzománc képe is Baranyó Sándor keze munkáját dicséri.