Életre szóló útravalót kaptak Törőcsik Maritól a kollégái

– A pályám legelején ismertem meg Törőcsik Marit, ugyanis a Színművészeti Főiskola első évében színészmesterségre tanított – emlékszik vissza az első találkozásra Molnár László.

– Nagyon kedves és segítőkész ember volt, miközben magas szakmai színvonalon, mégis közvetlen, sajátos módon tanított. Soha nem felejtem el, amikor a kezünkre csapott, ha nem úgy használtuk a gesztusainkat, ahogy azt kellett volna. Persze nem durván, hanem nevetve, játékosan. Legközelebb, már mint végzett színész, a Katonában játszottam vele a Cseresznyéskert című Csehov-darabban, ahol ő Ranyevszkaját, a főszereplőnőt játszotta, én pedig Jasát, a fiatal inast. Aztán gyakorlatilag Törőcsik Marinak köszönhetem, hogy 1997-ben Szolnokra kerültem... – árulja el a színész, akinek maga a művésznő tanácsolta, hogy szerződjön az akkor Schwajda György vezette teátrumhoz, így nem sokkal később újra egy színpadon álltak.

– Már az is felemelő érzés, amikor nagy színészt lát játszani az ember, pláne ha még együtt is dolgozhat vele! Amikor jelenet közben belenézel a szemébe, azonnal tudsz belőle építkezni, és ez szárnyakat ad a színpadon! Hiába volt éppen fáradt, amint Törőcsik Mari a deszkákra lépett, azonnal megtelt energiával. Ennek mindenki a csodájára járt... – tette hozzá a Jászai-díjas művész.

A Szigligeti Színház jelenlegi tagjai közül néhányan még játszhattak együtt a többszörös Kossuth-díjas művésznővel. Gombos Judit színésznő is szívesen emlékszik vissza a Törőcsik Marival eltöltött időszakra.

– Majd összeakadt a lábam, amikor először találkoztam vele, hiszen mélységesen tiszteltem és nagyra tartottam őt! De olyan kedves és közvetlen volt, hogy ezeket a gátlásokat azonnal feloldotta. A szakmán belül mindenkivel tegeződött kortól függetlenül, nálunk, a színházban, ez a kommunikáció megkönnyítése miatt szokás.

Számomra viszont Törőcsik Mari esetében nagyon nehéz volt a tegeződés, éppen a tisztelet miatt.

– Egyszer, amikor hozzám szólt és én magázódva válaszoltam neki, azt kérdezte: „Gömbikém! ”– Gombi helyett Gömbinek hívott –, „miért nem tegezel?” Azt válaszoltam, azért, mert én erre még nem kaptam személyes felhatalmazást. Természetesen azonnal megadta – emlékezik vissza mosolyogva a színésznő, aki szerint Törőcsik Mari szakma iránti alázata és kollégái felé tanúsított emberséges hozzáállása példaértékű lehetne néhány mai, ismert ember számára is.

Mindig odafigyelt a fiatalabb generációra, mindenkihez volt egy-két jó szava. Nagyon boldogok voltunk, amikor megdicsért!

– Az ő nagysága abban is rejlett, hogy országosan ismert, sőt, mondhatni világhírű színésznőként is alázatos, emberi maradt, és évek múlva is emlékezett a kollégáira. Soha senkit nem felejtett el – hangsúlyozta a színésznő.

–„Pulcher! ”– a mai napig fülemben cseng a hangja és a hangsúly... – idézte fel Mészáros István színművész azt, amikor Törőcsik Mari a színházi berkekben ismert becenevén megszólította.

– Azon kevesek egyike vagyok, aki nemcsak játszott, de keringőzött is a színpadon Törőcsik Marival, mégpedig a Cseresznyéskert című darabban! Nekem ez nagy élmény maradt! – mesélte egyik meghatározó emlékét a színésznővel kapcsolatban.

– Amellett, hogy nagyon kedves és közvetlen volt, tudott szigorú is lenni, ha arra volt szükség.

– A színpadon kollégaként bánt az emberekkel, semmilyen nagyzási hóbortja nem volt. Soha nem mások háta mögött mondta el a véleményét az illetőről vagy a munkájáról, hanem négyszemközt, egyenesen megbeszélte vele – jellemezte a művésznőt Mészáros István, akinek egy másik, érdekes történet is eszébe jutott.

– Kolumbiából utaztunk haza, ahol a Száz év magányt játszottuk.

A Malév-járat hangosbemondóján maga a kapitány köszöntötte Törőcsik Marit és Garas Dezsőt.

– El kellett magyaráznom egy francia lánynak, hogy mi volt ez az egész. Nem sokkal utána olvastam, hogy az egykori francia köztársasági elnök, Francois Mitterrand emlékezett egy filmre, ami nagyon tetszett neki, és amelyben szerepelt egy körhintás jelenet. Mint kiderült, a magyar Körhintára gondolt. Ez is sokat elmond Törőcsik Mariról, aki a magyar színjátszás és filmművészet kimagasló alakja volt.

Úgy gondolom, a hiányát már azóta éreztük, amióta betegsége miatt nem tudott színpadra állni.

– Bár kicsit tartok tőle, hogy a színpadi alakításai az utókor számára megkopnak, de bízom benne, hogy a filmjei életben tartják az emlékét. Viszont, aki látta vele a Száz év magányt, biztos vagyok benne, hogy soha, de soha nem felejti el őt, hiszen ebben a darabban is egyedülálló, utánozhatatlan alakítást nyújtott... – osztotta meg gondolatait Mészáros István.

Azután is tartották a kapcsolatot, hogy a művésznő máshová szerződött

A nemzet színésze, Törőcsik Mari a Szigligeti Színház minden dolgozójával tisztelettel, odafigyeléssel bánt. Farkas Irén, a teátrum jelenlegi művészeti titkára 1990-ben találkozott először a művésznővel.

– Akkor már nyolc éve dolgoztam a színház titkárságán. Szeretetre méltó, szerény, kedves, közvetlen emberként ismertem meg Törőcsik Marit. Nagy figyelemmel fordult felém, mindig fontos voltam számára. Éreztem a szeretetét... Első találkozásunk után néhány évvel, amikor már a gyermekem is megszületett, kérte, hívjam meg hozzám egy ebédre, mert szeretné látni, hogyan élek. Elismeréssel szólt a szakácstudományomról, kellemes délutánt töltöttünk el együtt – emlékezett a színház vezető munkatársa.

Elmondta, miután a művésznő elszerződött, továbbra is sokáig tartották a kapcsolatot.

–Most, hogy eltávozott, sokan megrendültünk. Soha nem feledem kedves lényét, művészetét... – zárta gondolatait Farkas Irén, a Szigligeti Színház művészeti titkára.