Ünnepség

2022.04.13. 17:25

Kihirdették a szolnoki Fények vakondja irodalmi pályázat győzteseit

A rendezvényt zenés műsorszámok is színesítették.

Kovács Berta

A vak Lukács Ágota braille-kijelző segítségével olvasott fel a rendezvényen Fotó: Kovács Berta

Szerdán kiderült, kik lettek idei győztesei a Fények Vakondja címmel évek óta sikerrel futó irodalmi pályázatnak. A  Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete immár tizenegyedik alkalommal hirdette meg országos novellaíró pályázatát az integráció jegyében. Az alkotói megmérettetésre látássérült és ép személyektől egyaránt vártak pályaműveket.

Minden évben egy-egy megadott tematika köré épül a verseny, ezúttal az utazás témájában várták a prózai műveket. Utazni lehet testben vagy lélekben, időben vagy térben, vagy mert muszáj, vagy mert szeretünk; tulajdonképpen mindig utazunk - ennek fényében készülhettek az írások.

Ez évben összesen 102 pályamű érkezett be 72 alkotótól, egy író ugyanis több alkotással is pályázhatott. Volt, aki hat művét is benevezte a versenyre. Ezúttal is érkeztek a határon túlról is novellák: Erdélyből, Felvidékről és Újvidékről, illetve Nyugat-Európából. Az alkotásokat  háromtagú zsűri bírálta el. Az ítészek a szerzők kilétét nem ismerhették, mivel a pályaműveket csak jeligével ellátva kapták kézhez.  A győztesekről szerdán hullott le a lepel, a műsoros díjátadó rendezvénynek ezúttal is a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény adott otthont.

Az ünnepségen az egyesület vezetője, Pesti Zoltánné forrásteremtéssel kapcsolatos elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, így videón küldte el elnöki köszöntőjét.

Megemlékeztek egykori tagukról, Kerekes Gézáról, akinek emlékére e pályázatot elindították, életrajzi könyvéből a teljesen vak Lukács Ágota olvasot fel braille-kijelző segítségével.

 

A nyertes pályamunkákat is bemutatták

Az első helyezést dr. Szabó Erzsébetnek ítélték. Második helyezésnek öt alkotó örülhetett: Tiegelmann Barbara, Szíjjártó Zsófia Piroska,  Guti Csaba, Bognár Erik és Ginál Mátyás. Vargáné Fazekas Edina prózája pedig harmadik helyezést ért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!