Vörös szőnyeg

2022.07.07. 19:55

Zsűritagként képviselheti hazánkat a velencei filmfesztiválon a szolnoki Kaufman Joel

Joel reméli, hogy lehetősége adódik neves rendezőkkel találkozni és interjút készíteni.

Köllő Judit

Kaufman Joel a velencei filmfesztiválra megy egy pályázat keretében Fotó: Nagy Balázs

Idén is egy, a szolnoki TiszapArt Mozi delegálta tehetség képviselheti hazánkat a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. A szolnoki Kaufman Joel színes egyéniség, akinek számos kritikája megjelent már filmszakmai portálokon. Hozzáértése, kitartása és mozgókép iránti elkötelezettsége révén több filmfesztiválra is eljuthatott már a zenei kultúrát tanuló fiatal.

– Sorsszerű számomra, hogy részt vehetek a szemlén, ugyanis ebben a félévben magyar filmtörténetet is tanultam az egyetemen. A vizsgán Szőts István első nagyjátékfilmjét, az 1942-ben forgatott Emberek a havasont húztam, melynek ősbemutatóját ugyanabban az évben épp a velencei filmfesztiválon tartották, és különdíjjal jutalmazták – mesélte hírportálunknak Joel.

Kiskorom óta életem szerves részét képezi a film. Számtalan projekten dolgozom, mellékszereplőként feltűntem több alkotásban, illetve a rendezést is volt szerencsém kipróbálni

– tette hozzá.

A szolnoki fiatal elmondása szerint nagyon sokat köszönhet újságíró szüleinek, a TiszapArt Mozi stábjának, illetve Cserfalvi Katalinnak, a Verseghy könyvtár munkatársának, mert általuk mind-mind közelebb került a filmvilághoz.

A Velencei Nemzetközi Fesztivál LUX díját (a legjobb filmnek járó európai közönségdíj) 2007-ben alapította az Európai Parlament. A zsűribe minden évben több száz jelentkező közül választják ki azt a huszonhét szerencsést, akiknek döntése alapján ítélik oda az elismerést. A pályázatra olyan 18–25 év közötti fiatalok nevezhetnek, akik szenvedélyes filmrajongók és rendszeres moziba járók, emellett blogot vezetnek vagy cikkeket publikálnak, továbbá aktívak a közösségi médiafelületeken. 

A jelentkezőknek egy harminc másodperces kisfilmet kellett készíteniük arról, hogy mit jelent számukra a mozi, illetve angol nyelven válaszolniuk tizenkét szakmai kérdésre.

– Rengeteget olvasok a témában, minden vele kapcsolatos történés érdekel – magyarázta Joel. 

– Számomra a film a legfantasztikusabb művészeti ág, mely direkten képes hatni az ember érzéseire és tudatalattijára. Hosszan tanakodtam, miként lehetne harminc másodpercbe sűríteni mindezt. Majd egyszerűen csak szabadjára engedtem a fantáziámat, és végül a film struktúráját az álommal és az álmodozással hasonlítottam össze. Sokat várok az idei velencei filmfesztiváltól, nagyon kíváncsi vagyok például Martin McDonagh legújabb filmjére, akit egy kiváló drámaírónak tartok – mondta izgatottan Joel.

Kaufman Joel számára a film a legnagyszerűbb művészeti ág Fotó: Nagy Balázs

A szolnoki fiatal augusztus 30-án utazik Velencébe, ahol több mint két hétig élvezheti a filmfesztivállal járó felhajtást. Reméli, hogy lehetősége adódik neves rendezőkkel találkozni és interjút készíteni. Élményeiről hazatérését követően részletesen beszámol majd hírportálunknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!